Kiderült a kis pénisz titka – videó

A mezítelen testben feszítő klasszikus görög és római szobrokon gyakran megfigyelhető, hogy a főszereplőnek kis pénisze van. Miért formálta meg a művét így az alkotó? Biztos meglepő az állítás, de a művészettörténészek szerint jó oka volt rá.

Miért ilyen rondák a gyerekek a középkori festményeken?

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Ellen Oredsson történész a saját blogján eredt a kérdés nyomába, hogy válaszokkal szolgáljon nekünk.

Az egyik ok elég prózai, egyszerűen annyi, hogy a művészek a szobrokon petyhüdt állapotban ábrázolják a férfiasságot.

A másik ok viszont sokkal érdekesebb, merthogy az ókoriaknak másfajta szépségideáljuk volt, mint nekünk, de ez nem is meglepő, hiszen koronként más és más lehet a szépségideál. Csak éppen azért gondoljuk ezeket meglepőnek, hiszen mindent jelenidőből szemlézünk, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy koronként univerzális sztenderdekben gondolkodik az emberiség. Pedig nem. 

Az ókori görögök a nagy péniszhez (és az ezzel kérkedőkhöz) olyan fogalmakat társítottak, mint rondaság, ostobaság vagy olcsó kéjelgés és üresség, felületesség.

Általában a mondavilág szatírjait ábrázolták hatalmas péniszekkel, akik félig-meddig az állatiasságot és ösztönszerűséget testesítették meg. A görög ezzel szemben más, ő a ráció és intellektualitás magasfokán áll. A kis pénisz is erre helyezi a hangsúlyt.

Folytonos erekcióval egy görög termékenységi isten, Priaposz is visszatérő ábrázolás a freskókon.

Ő Aphrodité gyermeke volt, akit Héra átkozott meg még anyja méhében, a világrajövő fiú pedig torzarcú, lassú észjárású gnóm lett, akit az istenek még az Olümposzról is letaszítottak. A permanens merevedést később kapta újab büntetésül, később a hatalmas péniszétől még járni is alig tudott.

Hogy megértsük a görög férfiideállt, Arisztophanész siet a segítségünkre, és egy parodisztikus játéka, a Felhők, amelyet Krisztus előtt az 5. században mutattak be görög honban. Ő ebben így ír a szép férfitestről:

„ragyogó mell, hószín bőr, tetemes váll, pirinyó nyelv, vaskos ülep, kicsike makktyú” (Arany János fordítása).

Az ókori klasszikus szobrok igazi idolként meredtek a további korok művészeire is, ezek lettek a mértékadók minden szinten, így nem is csoda, hogy a reneszánszban készült európai csúcsteljesítmény, a Dávid-szobor is ezekre az ábrázolásokra hajaz mindenben, még a férfiasság mutatásában is.