promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem sikerült a brit milliárdos első rakétafellövési kísérlete
Borítókép:  Richard Branson. Forrás: AFP/Drew Angerer.
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sikertelen volt Richard Branson brit milliárdos cége, a Virgin Orbit első rakétafellövési kísérlete – írja a BBC.

A hordozórakétát az üzletember egyik speciálisan átalakított repülőgépének szárnya alól lőtték ki a Csendes-óceán fölött. A rakéta néhány másodperccel később beindította a motorját, de egy anomália miatt a repülés idő előtt véget ért.

Jelenleg nem tudni pontosan, mi nem működött, ám a cég már a fellövés előtt közölte, hogy csak 50 százalék a siker esélye.

A rakétafellövések története azt mutatja, hogy az első utakat gyakran kísérik műszaki problémák.

„A tesztrepüléseket adatrögzítőkkel látják el, így most adatok kincsestára áll rendelkezésünkre. Sok célt elértünk, bár nem az összeset, amit kitűztünk magunk elé. De tanulunk, javítunk, a következő rakéta készen áll az újabb tesztrepülésre”

– mondta Dan Hart, a cég vezérigazgatója. Az újabb indítás időpontja a mostani adatok elemzésének eredményétől függ.

A Virgin Origin a kis műholdak fellövésének növekvő piacára akar bekerülni. Branson űrtevékenységének legnagyobb érdeklődést kiváltó része az a fejlesztés alatt álló „turistajárat”, mellyel fizetős utasokat akar a földi légkör fölé repíteni – olvasható a távirati iroda összefoglalójában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás