promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezt a gyógyszert kell elkerülni, ha koronavírusra gyanakszunk?
Borítókép:  Illusztráció / unsplash.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hatalmas vita alakult ki azután, hogy a francia egészségügyi miniszter azt mondta, az ibuprofén rontja a koronavírusos betegek állapotát, és helyette inkább a paracetamol mellett kéne dönteniük. De mi az igazság?

A koronavírus szinte az egész világon jelen van, és már legalább 220 ezer beteget érint, a rohamos terjedése miatt pedig rengetegen estek pánikba. A tünetei között megtalálható a láz, száraz köhögés, légzési nehézségek és egyebek között a végtagfájdalmak is, emiatt nehéz rögtön megmondani, hogy a COVID-19-ről van-e szó, vagy sem.

Még a tesztelések alatt is akadtak olyanok, akiknél az első negatív volt, a második viszont már pozitív. Az eredmény ugyanis nagyban függ attól, hogy a megbetegedés melyik fázisában végzik el a szükséges vizsgálatokat.

Számos ember észre sem veszi, hogy elkapta a betegséget, ezért a jelentkező tüneteiket az addig megszokott módon fájdalom-, illetve lázcsillapítókkal, vagy egyéb gyógyszerekkel kezelik. Ez egyre többek szerint rendkívül rossz megoldás, mert a tünetek elnyomása mellett az érintetteknél még mindig jelen van a koronavírus, ami nagyon veszélyes önmagunkra, és az embertársainkra nézve is. Azt is meg kell nézni, hogy mit vesz be az ember, mivel akár egyes esetekben életveszélyes is lehet egy ilyen otthoni, orvosi felügyeletet nélkülöző kúra.

A Pressreels információi alapján talán emiatt is, de elég nagy vita alakult ki abból, amit a francia egészségügyi miniszter, Olivier Véran mondott a minap. Eszerint:

a lázzal rendelkezőknek nem kéne ibuprofén tartalmú gyógyszereket szedniük, mivel azok csak ronthatják a betegek állapotát az immunrendszerre gyakorolt negatív hatásuk miatt.

Azt is említette, hogy a lázasok inkább válasszák a paracetamol tartalmú készítményeket, ugyanakkor mindenképp kérdezzék meg az orvosukat ezzel kapcsolatban. A cikk szerint egyenesen veszélyes ibuprofént szedni, mert ha a koronavírusról van szó, akkor csak elfedi tüneteit, miközben segíti azt.

Ezzel szemben a paracetamol biztonságos és hatásos, bár a túladagolása májproblémákat okozhat.

Az Independent írása ellenben a következőkre hívja fel a figyelmet:

kellő mennyiségű adat hiányában ezekre az állításokra egyáltalán nincs hivatalos kutatáson alapuló bizonyíték. Így nem lehet megmondani, hogy mennyire felelnek meg a valóságnak Olivier Véran és a többi francia illetékes felvetései.

Ezek után viszont elég nehéz eldönteni, hogy aki a koronavírus tüneteivel rendelkezik, az pontosan milyen gyógyszereket kerüljön – ez pedig elég nagy problémát jelent.

Jelenleg csak annyi biztos, hogy megbízható információk hiányában nem lehet megalapozottan állást foglalni a témában, így mindenki eldöntheti magának, hogy elhiszi-e Olivier Véran állításait, és kerüli az ibuprofént, vagy inkább pont, hogy ahhoz nyúl, mivel eddig bevált neki. Mindenesetre, ha panaszunk van, akkor inkább keressük fel az orvosunkat, és ha lehet, akkor telefonon.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás