Az első ember, aki pénzt kért a vizelésért

Vespasianus Kr. u. 69-be került a császári székbe, olyan előd után, akit még a legnagyobb ellenségednek sem kívánsz. A Rómát is felgyújtó, tébolyodott és hírhedten őrült Nérótól vette át a birodalmi stafétát.

A kincstár pedig üres volt. Így új adót kellett kivetni, amiből pótolni tudják majd az elmaradt pénzeket. Ekkor nagyon jó érzékkel azt találta ki, hogy megadóztatja a nyilvános illemhelyeken végbemenő ürítést.

^{Kép: Rome.us}

Az elbeszélések szerint az új adót fia, Titus is furcsálta, ekkor az elég jó humorérzékkel megáldott császár a fiú orra alá dugta az első dénárokat, amelyek az új adóból folytak be, és megkérdezte, hogy

„rossz szaga van-e?”

Titus természetesen nemmel felelt, majd Vespasianus felvilágosította, hogy honnan van a pénz. Innen ered a mondás is:

A pénznek nincs szaga.

Az igazság amúgy az, hogy nem is pontosan az ürítésre vetették ki az adót, hanem a nyilvános illemhelyeket üzemeltető vállalkozókra, akik a wc-ből kinyert anyagokat rengeteg más helyen használták fel, busás hasznot hajtva be.

A rómaiak nagy része ugyanis például a szájöblögetéshez is vizeletet használt, és bármennyire is undorítónak hangzik, jól tették, hiszen a pisiben lévő ammónia fertőtlenítő és tisztító hatású is, így könnyedén véget vetett az óriási lakomák után a szájban burjánzó baktériumok uralmának. 

Ezt a kiváló hatást felismerve a rómaiak elkezdték máshol is használni a vizeletet, például a bőrök és a ruhák tisztításánál. A nyersbőrt például ürülékkel teli tartályokban is áztatták, hogy puhítsák. A cserzőműhelyek és a mosókonyhák így hatalmas piacot jelentettek. Később pedig a földek trágyázásához is előszeretettel nyúltak az emberi széklethez.

A leleményes rómaiak azonnal megsejtették az üzletet, ezért is terjedtek el a nyilvános wc-k, hiszen így könnyedén össze lehetett gyűjteni az emberi ürülékeket. A francia (vespasiennes), az olasz (vepasiani) és a román (vespasiene) nyelvben a mai napig is Vespasianus császárra utalnak a nyilvános wc-k elnevezései. A nagy uralkodó ezzel a tettével tudta nélkül beírta magát örökre a mindennapok történelmébe, még akkor is, ha a legtöbben nem is sejtik, ki volt az az ember, aki idejekorán felismerte:

a pénznek tényleg nincs szaga.