promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Minden eddiginél jobban teljesít az ASUS legújabb gamer telefonja
Borítókép:  Wccftech
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Még maga az ASUS sem számított rá, hogy ilyen hatalmas népszerűségnek fog örvendeni a brutális hardverrel felszerelt, ROG Phone 2, amelyből 10 000 darabot adtak el mindössze 73 másodperc alatt, az első villámvásárra bocsátott készletből.

[[adv]]

A július végén egyelőre csak Kínában megjelent gamer telefonból már az első napokban 2,5 millió darabot foglaltak le, azonban ekkora volumennel még a gyártó sem számolt, ezért is tartottak egy villámvásárt az első 10 000 példányból, amely rekordidő alatt elfogyott. A hoppon maradt rengeteg vásárlótól elnézést kért a kínai vállalat, valamint ígéretet tettek, hogy beindítják a tömeggyártást, és augusztus közepéig több alkalommal is tartanak villámvásárt immár folyamatosan növekvő darabszámmal.

A ROG Phone 2 igen komoly hardver alapokra épül, egyike az első olyan telefonoknak, amely a Qualcomm Snapdragon 855 Plus chippel van ellátva. Az ASUS elmondása szerint a CPU teljesítménye elérheti a 3,00 GHz-et, míg az Adreno 640 GPU 15 százalékkal lesz gyorsabb, mint a jelenlegi Snapdragon 855. A normál verzió 12 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel érkezik, míg az olcsóbb Tencent-modell 8 GB RAM-ot, 128 GB tárhelyet kínál.

Forrás: wccftech.com


Az AMOLED kijelző méretét 6,59 hüvelykesre növelték, és választhatunk a 60, 90, vagy 120 Hz-es képfrissítés között, amelyhez szupergyors, 1 ms-os válaszidő és 240 Hz-es érintéstámogatás társul. A képernyő 1080x2340 felbontású (19,5: 9 képarány), és támogatja a 10 bites HDR-t.

Természetesen a kamerázás terén sem kell szégyenkeznie a készüléknek, hátul egy 48 és egy 13 megapixeles 125 °-os ultraszéles látószögű dupla lencsével, elől pedig egy 24 megapixeles kamerával látták el.

Forrás: theverge.com


A túlmelegedés megelőzése érdekében tökéletes hűtésrendszerrel támogatták meg a készüléket, amely gőzkamrák és szellőzőnyílások segítségével vezeti el a hőt, illetve kapunk hozzá még egy második generációs AeroActive Cooler II ventillátort is, amit a telefonra applikálva további hűtést biztosíthatunk, és amely négyszer halkabb, mint az előző verzió.

Forrás: theverge.com


Hogy bírja energiával a komolyabb terhelést, duplájára, 6000 mAh-ra növelték az akksi méretét, ami mellett non-stop 7 órás PUBG játékot ígér a cég. A 30W-os ROG HyperCharge gyorstöltő és egy USB-C töltőkábel segítségéve 1 órán belül közel 80 százalékosan tudjuk feltölteni.

Forrás: XDA Developers


A kecsegtető mutatókhoz masszív, 240 g-os súly és hatalmas méret társul, amely így – a nem éppen lapáttenyerű emberek számára – eléggé kényelmetlen lehet normál használat mellett. Ez azonban nem meglepő, a telefont ugyanis elsősorban játékra találták, annak pedig tökéletes. Nem hiába tervezték úgy, hogy számos kiegészítőt, dokkolót, vagy kontrollert tudjunk hozzá csatlakoztatni. Az egyik ilyen, a ROG Kunai Gamepad, amely megjelenésében és működésében körülbelül úgy funkcionál, mint a Nintendo Switch kézi konzolja.

A ROG Phone 2 modellek várhatóan szeptember folyamán érkeznek meg az Egyesült Királyságba és Európába, feltéve, ha nem csúszik a tömeges kínai eladások miatt. A normál verzió kb. 800 euróért, míg a gyengébb felszereltségű Tencent 450 euró körüli áron kerül majd a boltokba.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás