promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Demjén Ferenc megrázó vallomása, ezért nem lehetett közös gyerekük imádott feleségével

Demjén Ferenc megrázó vallomása, ezért nem lehetett közös gyerekük imádott feleségével

Borítókép:  RTL
Színes
Kategória fejléc

Szerelem volt első látásra, de a gyermekáldásban együtt nem lehetett részük.

Demjén Ferenc több mint harminc éve él boldog házasságban harmadik feleségével, Rebeccával. A legendás magyar zenész és kedvese két-két váláson volt túl, amikor végre egymásra találtak, és soha többé nem engedték el egymást.

Az évtizedek elrepültek, ám Demjén a 80-hoz is folyamatosan koncertezik, szövegeket ír, mindig is a kemény munka híve volt. Ennek ellenére megtalálta az élet nyugodt oldalát is Baranyában, ahol feleségével, Rebeccával együtt alakították ki azt a kis világot, ahová vissza tudnak húzódni. Közös történetüket egy véletlen utazás alakította, amire a zenész szívesen emlékszik vissza.

Rózsi korábban a Story magazinnak mesélte el, hogy miként futottak egymásba. Mint fogalmazott, egy szerelmi csalódás állt az amerikai útja mögött, ám néhány nap után belefutott jövendőbelijébe, aki akkor már háromgyerekes édesanya volt.

„Két hónap sem telt bele, követett engem Magyarországra. Mivel már felnevelte a gyerekeit, úgy érezte, megtette a kötelességét, nem volt számára lemondás, hogy bárkit is ott hagy”

– mondta.

Feleségének azóta négy unokája is született, akik nagyapjukként tekintenek Demjénre. Ahogy fogalmazott, feleségétől kapta a családját, akikkel a távolság ellenére évente összeülnek. A zenésznek azonban saját gyermeke nem született, aminek szerinte egyszerű oka lehet:

„Mondhatnám, hogy így akarta a sors, de ez a könnyebb megközelítés. Szerintem valamilyen egyszerű biológiai okok miatt alakult így. Persze az is igaz, hogy a gyerek sohasem volt fő cél számomra. Ha született volna, biztosan örültem volna neki, de valahogy nem jött össze abban az életkoromban, amikor természetes lett volna… Apám egész élete a családjáról, a gyerekeiről szólt, hogy tanulhassunk, s mindenünk meglegyen. Bevallom, én nem lettem volna ennyire önfeláldozó, nem lettem volna ilyen jó apa.