promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Hazudtak a Sztárboxról, nem volt igaz, amit az új évadról mondtak

Hazudtak a Sztárboxról, nem volt igaz, amit az új évadról mondtak

Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Nem volt igaz, amit a Sztárboxról állítottak.

Napokon belül indul a Sztárbox új évada az RTL-en. Az első mérkőzéseket szeptember 1-jén, vasárnap este izgulhatjuk végig, amiket élőben közvetítenek a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontból. Nemrég elterjedt egy pletyka a műsorral kapcsolatban, de mostanra kiderült, hogy hazugság volt. Az RTL maga cáfolta meg azokat a híreszteléseket, amik a közösségi médiában keringtek.

Az egyik médiával foglalkozó Facebook-oldalon írták meg korábban, hogy idén két részletben fogják sugározni a Sztárbox adásait: az első részét 19:30-tól 12-es karikás besorolással, míg a másodikat 21:05-től, 16-is karikával. Állítólag erre azért volt szükség, mert tavaly a Médiahatóság megbüntette a Sztárbox összes adását, amiért 12-es karikával adtak le bunyót. Idén viszont az RTL úgy döntött, hogy a Sztárbox élő adásainak első részében csak a beszélgetések és az interjúk lesznek láthatók, és csak a késő esti második részben fog sor kerülni a mérkőzésekre.

Most kiderült, hogy minden hazugság volt; semmi alapja nem volt a pletykának, ugyanis a SorozatWiki felkereste az RTL Magyarország sajtóosztályát, és megkérdezték tőlük, mennyiben igaz, hogy idén két részletben fogják leadni a Sztárbox adásait.

„A jogszabályoknak való megfelelés érdekében, eltérő szerkesztési szempontok miatt lesz 2 részes minden Sztárbox esemény, egy 12-es és egy 16-os karikás. Bokszmérkőzés, már a 21:00 órától induló 16-os karikával megjelölt rész előtt, a 12-es karikás részben is látható lesz”

- közölte az RTL.

Vasárnap indul a Sztárbox

Szeptember 1-jén tehát elindul a műsor új évada, de hogy idén is nézettségi rekordokat fog-e dönteni, azt egyelőre nem tudni, hiszen vele egy időben indul el a TV2-n az Ázsia Expressz új évada és a Kísértés is.

A Sztárbox műsorvezetőit illetően nem történt személyi változás: most is Szujó Zoltán, Héder Barna, és Csobot Adél fogja köszönteni a nézőket, a szakmai kommentátor Kovács Kokó István és Szépréthy Roland influenszer lesz.

Az első élő adásban az alábbi hírességek fognak összecsapni:

  • Férfi könnyűsúlyban: Varga Ádám – Miller Dávid
  • Női könnyűsúlyban: Hódi Pamela – „Nemazalány”
  • Férfi nehézsúlyban: Henry Kettner – Noszály Sándor