Eddig csak pletyka volt, most már biztos: Megyeri Csilla ismert férfival randizgat két héttel a szakítása után

Megyeri Csilla nem akárkivel romantikázott Olaszországban.
Megyeri Csilla és korábbi kedvese, Molnár Zsolt 11 év után a szakítás mellett döntött. Ugyan régóta pletykálták már, hogy a sztárpár magánéleti problémákkal küzd, de mind ez idáig határozottan tagadták, hogy gondjaik lettek volna. Azonban két héttel ezelőtt külön-külön jelentették be a közösségi oldalukon, hogy véget ért a szerelem.
Egy szakítást sosem könnyű feldolgozni - főleg egy több, mint 10 éves párkapcsolat után -, de Megyeri Csilla talán már régebben elkezdte elengedni szerelmét, emiatt nem viselte meg annyira, hogy elváltak az útjaik Zsolttal. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az influenszer máris randizgat, mégpedig egy ismert férfival.

Népharag zúdult a nőket lerusnyázó Megyeri Csillára, ez már túl sok volt a magyarokak
Olvass tovább...
A Ripost írta meg, hogy Csilla követői kiszúrták, a sztár nemrég Olaszországban vakációzott, illetve itt romantikázott egy úriemberrel, aki minden kétséget kizáróan az új randipartnere lehet.
A férfit sokan ismerhetik, hiszen Csilla boxedzőjéről, Nicola Sarciá egykori profi sportolóról van szó.
Persze semmi sem bizonyítja egyelőre, hogy valóban összejött Nicola Sarciával, de azt szokták mondani: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Márpedig eddig is pletykatéma volt, hogy Megyeri egy másik férfi miatt hagyhatta el Zsoltot, és a szakítás után elég gyorsan jött be a képbe az edzője. Nem valószínű, hogy egészen véletlenül mindketten ugyanabban az olasz városban nyaraltak volna, az pedig még kevésbé, hogy ugyanabban az étteremben vacsoráztak ugyanazon az estén - és természetesen mindketten Story-ztak róla az Instagramon.
A Ripost által megkérdezett jósnő szerint valóban egy másik férfi lehetett a szakítás oka, ugyanakkor azt is elárulta, van-e még remény arra, hogy Csilla és Zsolt újra egymásra találjon:
„Valóban egy másik férfi a szakítás oka, Csilla már régóta kacsintgatott más felé, Zsolti hiába tett meg mindent, Csilla nem akar békülni. Így hiába a férfi minden igyekezete, Csilla és ő már soha többé nem lesznek együtt”
- mondta Lénárt Évi.
