promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szorul a hurok Imane Helif körül, ismét felszólították, hogy bizonyítsa nőiségét, de képtelen megtenni

Szorul a hurok Imane Helif körül, ismét felszólították, hogy bizonyítsa nőiségét, de képtelen megtenni

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A bokszolót két éve kérik, de eddig még nem tett eleget a kérésnek. 

Egyáltalán nem csitul a botrány a Hámori Lucát a párizsi olimpián kiejtő bokszoló, Imane Helif körül.

A Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) élesen bírálta a sportág torzulását, ahogy transznemű versenyzők, mint Imane Helif, részt vehetnek női olimpiai ökölvívómérkőzéseken. Az IBA elnöke, Umar Kremlev, egy interjúban kihívta Helifet, hogy bizonyítsa, valóban nőnek született. Kremlev szerint Helif a két évvel ezelőtti kizárása után sem tudott hitelt érdemlő bizonyítékot szolgáltatni női neméről születési okmányaival. Bár fellebbezett a döntés ellen, végül visszavonta a fellebbezését és nem bizonyította állításait.

Kremlev élesen bírálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) is a Helif-ügy kezeléséért. Twitter-bejegyzésében így fogalmazott:

„A 2024-es olimpiai játékok a hagyományos értékek megsemmisítését jelentik, ezért Thomas Bach a felelős.”

Az IBA kezdettől fogva ellenezte a NOB döntését, hogy visszaengedjék az algériai sportolót a ringbe, lehetővé téve, hogy nemileg vitatott személyek nők ellen versenyezzenek.

A NOB a mai napig nem adott kielégítő választ a számos publikációra, amelyek kifogásolják, hogy olyan sportolók versenyezhetnek női kategóriákban, akik férfinak születtek, majd nemet váltottak. Kremlev hangsúlyozta, hogy a sportolóknak maguknak kellene bizonyítaniuk, hogy valóban nőként születtek, amit eddig egyikük sem tett meg.

Egy 2017-es interjúban Imane Khelif még férfiként beszélt magáról, majd később nőként azonosította magát. Az IBA korábban kizárta Helifet és a tajvani Lin Yu Tinget, állítólag azért, mert DNS-tesztjeik kimutatták, hogy XY kromoszómáik vannak, ami genetikai férfiasságra utal. Más források szerint azonban a kizárásuk oka a túlzott tesztoszteronszint volt, ami nőknél is előfordulhat.

Az IBA közleménye szerint a sportolók genetikai tesztnek vetették alá magukat, nem pedig tesztoszteron-vizsgálatnak, de a teszt részleteit nem hozták nyilvánosságra. Lin Yu Ting nem fellebbezett az IBA döntése ellen, míg Helif eleinte fellebbezett, de később visszavonta azt, így az IBA döntése jogerőssé vált.

A bokszvilág egy része része felháborodott a történteken, és többen kihívták Helifet egy mérkőzésre. Az orosz bokszoló, Azalia Amineva is kihívta Helifet, hogy bosszút álljon a vele szemben vesztes lányokért. Azonban Helif eddig nem fogadta el ezeket a kihívásokat.

Emmanuel Macron francia elnök szintén a vita középpontjába került, mivel állítólag támogatja Helifet, és mindent megtesz annak érdekében, hogy olimpiai bajnokot csináljanak belőle a 2024-es párizsi olimpiai játékokon.

forrás: UNILAD