Felfoghatatlan dolog történt Caramel koncertjén, sokan számoltak be hasonlóról

Szinte el sem hiszik, hogy ilyen megtörténhetett, tényleg nincsenek véletlenek?
Alighanem mindenkivel előfordult már, hogy valamiféle megfoghatatlan, illetve nehezen megmagyarázható dolgot tapasztalt. Épp arra gondolt, akivel aztán pillanatokon belül összefutott az utcán, valamit egyszerre mondtak ki egy hozzá közel álló emberrel, vagy csak szimplán deja vu érzése volt, mintha amit épp átélt, már megtörtént volna vele egyszer.
Általában ezek felett csak úgy elsiklunk, a hétköznapok rohanásában túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk neki. Inkább csak akkor figyelünk fel az ilyesmikre, amikor többen is egyszerre számolnak be hasonlókról, mint ahogy ebben az esetben is történt.

Vége a hallgatásnak: titkot árult el Katona Klári, karrierje derékba tört és már soha többé nem lép színpadra
Olvass tovább...
A helyszín egy koncert volt, méghozzá Caramelé, aki sokszor lépett már fel tízezrek előtt, így azt semmiképp nem lehet mondani, hogy lézengtek volna azon az előadásán, amelyen – mint ahogy minden koncerten – jó néhány fotó készült. Ebben még semmi érdekes nincs, ám abban már igen, amikor évek múltán előkerült a fénykép.
Mint a Threads-en egy posztoló meglepetten írta, kiderült, hogy barátnőjével nézegették a családi albumokat és egyszer csak egy 1994-es balatoni nyaralós fényképen felfedezte magát a háttérben az apukájával.
„Valakivel történt már ilyen?”
– jött a kérdés, és bizony történt, így a válaszok sem maradtak el:

Furcsa dolog történt Kovács Kati koncertjén, az énekesnő csak mozdulatlanul állt a színpadon
Olvass tovább...
„Gimiben mindennap ott állt egy srác a kocsijával a suli előtt, várt valakit, én meg az akkori barátomat.. Aztán pár évvel később megismerkedtem a férjemmel, hamar kiderült hogy ő volt az, és másfèl év randizás után találtunk olyan képeket hogy együtt buliztunk csak akkor nem lett belőle semmi. Szóval mi többször is kereszteztük egymás útját”
– írta az egyik kommentelő.
Egy másik hozzászóló pedig megosztotta a koncertes sztorit:
„Nekem a férjem csinált egy 2012-es Caramel koncerten olyan képet, ahol kb. 3 sorral előtte álltam. 2014-ben ismertük meg egymást.”
