promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Fordulat Majka és Azahriah botrányában: a miniszterelnöknek kellett rendet tennie az előadók között, egyetlen szóval zárta le a vitát

Fordulat Majka és Azahriah botrányában: a miniszterelnöknek kellett rendet tennie az előadók között, egyetlen szóval zárta le a vitát

Borítókép:  Profimedia/Femina
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Orbán Viktor is beszállt a Majka kontra Azahriah botrányba, és gyorsan le is zárta a vitát.

Majka és Azahriah között azután robbant ki a botrány, hogy Majoros Péter kommentálta Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert vitáját. Erre Azahriah egy személyeskedő bejegyzéssel reagált, amit Majka nem hagyott szó nélkül. Állítása szerint rosszul esett neki, hogy úgy nyilatkozott róla, mintha egy buta, eredmények nélküli zenész lenne, aki elmondása szerint csak helyezkedésben, és a saját érdekei pénzre váltásában lenne jó.

Majka később a Campus Fesztiválon adott interjút az Index-nek, amiben elmondta, hogy emberileg nagyon csalódott Azahriah-ban, emellett elárulta, hogy a fiatal arénasztár privát üzenetben is írt neki, és bár azt nem kürtölte szét, hogy miről beszéltek, azt elmondta, hogy véleménye szerint

„valami nagyon elment ennél a fiúnál, valamit nagyon rosszul gondol a világról. Ami az utóbbi időben történik körülötte, az meglehetősen érdekes”.

A Majka kontra Azahriah botrányba aztán maga a miniszterelnök is beszállt, aki egyetlen szóval rendbe rakta a dolgokat, és lezárta a vitát a két előadó között. Orbán Viktorral kikerült egy videó a TikTok-ra, amin a kormányfőt választások elé állították; el kellett döntenie, hogy két említett előadó vagy együttes közül melyiket szereti jobban.

A videó elején rögtön Azahriah és Majka nevét mondták neki, és ő habozás nélkül utóbbi nevét válaszolta.

Ezek szerint a miniszterelnök Majoros Pétert tartja szimpatikusabbnak vagy szerethetőbb előadónak, esetleg az ő zenéjét közelebb érzi magához. Viszont nem Majka az abszolút kedvence, Orbán Viktor elárulta, hogy a rapper-műsorvezetőnél még a Halott Pénzt is jobban szereti, de az abszolút királynak és nyerőnek Ákost nevezte meg.

A kormányfő sokkal jobban kedveli a Kossuth-díjas zenészt, mint a Halott Pénz, Bródy János, Koncz Zsuzsa, a Queen vagy az Abba. Azonban volt valaki, akinek csak sikerült maga mögé utasítania Ákost a miniszterelnök ranglistáján, ez a valaki pedig Cseh Tamás volt.

Orbán Viktor ugyanis azon a véleményen van, hogy még Ákos zenéjének is van ősforrása, és ez pedig nem más, mint Cseh Tamás.