Földöntúli lény alapította Rómát a római eredetmítosz szerint, az iskolában ezt a részt kihagyják

Róma alapítása egy olyan történet, amely mélyen gyökerezik az ókori római mitológiában és kultúrában, és amely számtalan generáció képzeletét ragadta meg. A város alapításának legendája nemcsak a történelem iránti érdeklődőknek, hanem a mitológia és a hősök történetei iránt rajongóknak is érdekes.

A történet kezdete Rhea Silvia, egy Vestal szűz, és Mars, a háború istene, kapcsolatával indul. Ebből a kapcsolatból született két iker, Romulus és Remus. A király, Amulius, aki féltette hatalmát a jövendőbeli trónkövetelőktől, megparancsolta, hogy a csecsemőket helyezzék ki a Tiberis folyóba. Azonban a sors és az isteni beavatkozás úgy hozta, hogy a gyermekek megmenekültek: egy anyafarkas (Lupa) talált rájuk, és gondoskodott róluk egy barlangban. Később Faustulus, egy pásztor, és felesége, Acca Larentia vették magukhoz és nevelték fel őket.

Az ikrek felnőtté válásuk után felfedezték valódi származásukat, és visszatértek, hogy megdöntsék Amulius zsarnokságát. Miután sikeresen megdöntötték őt, visszaállították nagyapjukat, Numitort, a trónra. Ezt követően Romulus és Remus elhatározták, hogy saját várost alapítanak azon a helyen, ahol a farkas talált rájuk.

Az alapítás aktusa azonban testvérviszályhoz vezetett. A hagyomány szerint vita támadt közöttük, hogy melyikük legyen az új város uralkodója és hogy hol helyezkedjen el pontosan a város. A vita során Romulus végül megölte Remust, és ezzel a tragikus testvérgyilkossággal kezdődött Róma története. Romulus egyedüli uralkodóként megalapította a várost, amelyet róla neveztek el: Róma.

Romulus uralkodása alatt számos fontos intézményt és szokást vezetett be, amelyek az új város alapjait jelentették. Ezen intézkedések közé tartozott a hadsereg megszervezése, a szenátus létrehozása, és a népgyűlések rendszeres megtartása. Romulus emellett számos törvényt hozott, amelyek biztosították a város rendjét és fejlődését.

[[cikk2]]

A legendák szerint Romulus nemcsak alapítóként és királyként vált híressé, hanem isteni alakot is öltött. Uralkodása végén, egy heves vihar közepette, Romulus eltűnt. A rómaiak úgy hitték, hogy apoteózisa (istenné válása) történt meg. Ez a folyamat Róma vallási életének fontos része lett, és Romulust Quirinusként kezdték tisztelni, aki egy védőistenségként állt az újonnan alapított város mellett - az új város, az Urbs Aeterna alapítója megistenült, ami egészen kivételes az európai eredetmítoszok körében, és ily módon remekül mutatja a Római Birodalom mint államszervezet igen magas szellemi színvonalát. Quirinus kultusza mélyen beépült a római vallásba, és Róma három főistene közé tartozott, Jupiter és Mars mellett.

Romulus Quirinussá válása nemcsak a rómaiak számára volt jelentőségteljes, hanem szimbolikus értékkel is bírt: az alapító atya, aki istenné vált, örök védelmet és vezetést biztosított a városnak. Az istenné válás története a római identitás és önérzet központi elemévé vált, hiszen ez azt jelentette, hogy maga az istenek isteni rendelte a város fennállását és sikerét.