Balatonról írták egy angol könyvben 185 éve, ez volt az első, az írónak Magyarországon is emléket állítottak

1839-ben kiadtak egy angol útikönyvet, amit egy John Paget nevű úriember írt meg abból a célból, hogy bemutassa a reformok útjára lépett Magyarországot és Erdélyt, ugyanakkor rávilágítson a problémákra, és felhívja a figyelmet a hiányosságokra is. A Magyarország és Erdély című kötet Angliában négyszer, míg Németországban és az USA-ban kétszer jelent meg; az utazó egy külön fejezetet szentelt benne csak a Balatonnak és Balatonfürednek.

John Paget az alábbi bevezetést írta ennek a bizonyos fejezetnek:

„Vagy nyolcvan mérföldre Pesttől délre, a Balaton partján van egy Füred nevezetű kellemes kis fürdőhely, hová érdemes ellátogatni: a környező táj gyönyörű, a társaság, mely rendszeresen fölkeresi, barátságos és kellemes”.

Az utazó az útikönyv kiadása után azt mondta, nagyon fontosnak tartja azt, hogy Magyarországon az élet jobb legyen és azt gondolta, hogy erre az egyik legjobb módszer az, ha támogatják, hogy az emberek minél többet tudjanak meg Magyarországról Nyugat-Európában, különösen Angliában. A könyvben olvasható, hogy John Paget nem kapott szállást a neves Horváth-házban, ezért végül egy vendégszerető magyar család adott neki éjjeli menedéket. Miután elterjedt, hogy egy angol utazó érkezett a kísérőivel Balatonfüredre, mindenki őket akarta szórakoztatni; először a színházba vitték el őket, majd a Szentgyörgyi-Horváth családnál tettek látogatást.

John Paget meglepődve tapasztalta, hogy a Balatonnál nincsen hajójárat és vitrolás is csak kevés úszkál. Azonban a balatoni halakról igazán nagy lelkesedéssel írt - különösen a fogasról:

„A fogas állítólag nem is él meg másutt, csak a Balatonban. Ezt a halat, különös testalkata miatt, a tudósok is jól ismerik. Húsának az íze olyan kitűnő, alkata olyan tömött, hogy talán nincs is nála jobb édesvízi hal egész Európában”.

Az utazót nagyon lenyűgözte a Balaton és Balatonfüred, de a férfiak ruházatát kritizálta, és elítélte a kártya-szenvedélyüket is. A korabeli olvasók mindezek mellett megismerhették a Tihanyi-félszigetet és a kecskeköröm legendáját, de az egyik legjobb rész, amiben Paget arról ír, hogy mielőtt Magyarországra jött volna, sokat hallotta azt, hogy a Balaton vize sós és hogy a tengerrel együtt árad és apad, de ezek közül egyiket sem tapasztalta.

„Délelőtt tíz és tizenegy közt a promenádon sétálgattunk: a divat szeszélye Füreden ezt az időpontot tartja a legmegfelelőbbnek erre a célra, aztán úsztunk egyet a tóban. A fürdőkabinok fából ácsolt bódék, félig a vízben állnak, s a tó felőli oldaluk nyitott; a korláton túlhaladni tilos, mert onnét beláthattunk volna a többi kabinba, s a bárónő éppen ott öltözködött az egyikben. Mi azonban eltökéltük, mindenképp úszunk egyet, megvártuk hát csöndben, míg a hölgy, mellesleg idős, savanyúképű, főrangú özvegy, eltávozott, majd átmásztunk a korláton, s boldogan kiúsztunk a nyílt vízre. Azt mondják, a Balaton sósvízű, s a tengerrel együtt árad és apad, de egyiket sem tapasztaltuk”

- írta 185 éve az angol férfi.

John Paget-nek van egy emléktáblája Balatonfüreden a Panteonban, amit idén 60 éve, 1964-ben avattak fel. Az angol utazó emlékét szülőfalujában, Thorpe Satchwille-ben is őrzik, ahol az unitárius templom falán olvasható egy kétnyelvű, angol-magyar tábla, amire az alábbi szöveg van írva:

„Hálás megemlékezésül szülőhelyén a hazafinak, aki a Balatont angol nyelven az elsők közt írta le és fogadott hazája, Magyarország szabadságáért és haladásáért tollal és karddal egyaránt küzdött”.

^{(Forrás: LikeBalaton)}