promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Különleges táblát állítottak Orbán Mesternek Magyarországtól több ezer kilométerre, nem mindennapi okból került oda

Különleges táblát állítottak Orbán Mesternek Magyarországtól több ezer kilométerre, nem mindennapi okból került oda

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A magyarok nagy hatással voltak a törökökre, több hazánkból származó embert is hősként tisztelnek.

A magyar – török történelem ezer szállal kötődik egymáshoz, habár a törökországi történelemórákon kicsit másképp tekintenek a hódoltság idejére, ettől függetlenül ma már egészen más a két nép kapcsolata, amihez az is hozzájárul, hogy több olyan magyart is számon tartanak, akik segítették őket, ezért cserébe nagy tisztelet övezi nevüket és mindenki tudja, hogy honnan származnak.

Ilyen többek között Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön is, aki szultáni megbízottként, magyar mintára modernizálta a török tűzoltóságot, évtizedeken keresztül tartó munkája miatt pedig őt választották az első keresztény török pasává. Kitüntetései mellett emléktáblát is avattak a tiszteletére, valamint évenként megemlékeznek róla a török tűzoltók.

Mint azt Yücer Ejder török Hungarológus elmondta, Konstantinápoly meghódításánál egy magyar ember segített a törököknek még 1453-ban. Az Orbán Mesterként emlegetett ágyúöntő megoldásával rendkívül erőteljes fegyvert adott a kezükbe, amivel nem lehetett felvenni a versenyt.

Demirköy határában, a korabeli ágyúöntő helyén kopjafát állítottak a tiszteletére, ezzel is emlékezve arra a hőstettre, amit a török népért tett. A történethez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a Orbán Mester már XI. Konstantin bizánci császárnál is kopogtatott különleges ágyújának terveivel, ám ő nem tudott rá elég pénzt adni, így jöhettek képbe az Oszmánok.

II. Mehmed már nem problémázott ezen, Orbán pedig cserébe néhány hónap alatt megépített egy 8 méteres ágyút, ami akár 700 kilós lövedéket is képes volt kilőni, a próbák alapján pedig remekül működött. A szultán összesen 70 darabot rendelt tőle, katonák ezrei, ökrök százai vonszolták a súlyos fegyvereket.

Orbán Mester ágyúi ugyanakkor nem voltak tökéletesek, és bár próbált javítani rajtuk, néhány héttel később szétrobbant az egyik, megölve magát az ágyúkészítőt is.

Forrás: Körkép, Index