promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fordulat az RTL-en: bemutatták a csatorna új műsorvezetőjét
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az RTL beveti a nehéztüzérséget, új időszámítás kezdődik a csatornán.

Az RTL még mindig tele van meglepetésekkel, és a napokban ráadásul egymást követték a szenzációs bejelentések is. Miután szépen lassan leleplezték az idei X-Faktor mentorait és műsorvezetőjét, nyilvánosságra hozták azt is, hogy kik lesznek a Sztárbox férfi könnyűsúly kategória versenyzői. Utóbbi esetében azonban az emberek nincsenek túlzottan elragadtatva, rögtön szúrkáló megjegyzéseket tettek azokra a hírességekre, akik ebben az évben bokszkesztyűt húznak.

Érdekesség, hogy Miller Dávid mindkét produkcióban részt vesz majd, hiszen idén is ő lesz az X-Faktor műsorvezetője, emellett a Sztárbox-ban is láthatjuk majd, ahogy a ringben fog küzdeni. Most azonban az RTL megkoronázta a bejelentések sorát egy váratlan hírrel, egy komoly fordulat következik be a csatornánál, ugyanis bemutatták az új műsorvezetőjüket.

Ebben az évben az X-Faktor teljesen meg fog újulni, új időszámítás kezdődik a tehetségkutató történetében, amihez nem csak a mentorok körüli változás kötődik, hanem az is, hogy idén nem csak egy, hanem két műsorvezetője lesz a produkciónak.

Ugyebár Majkát és Pápai Jocit egyszerre szerződtette le az RTL, de az csak jóval később derült ki, hogy nemcsak Majka, hanem a Zsákbamacska másik műsorvezetője is munkát kapott az X-Faktorban.

Miller Dávid és Pápai Joci már megkezdték a felkészülést és remekül működnek együtt. Dávid idén harmadik alkalommal vezeti a tehetségkutatót és egyengeti a versenyzők útját a színfalak mögött. Joci pedig nagy lelkesedéssel várja az új feladatát. A versenyzők így egyből két műsorvezetővel is beszélgethetnek, vagy ha úgy alakul velük ünnepelhetik a sikeres továbbjutást. Az új csapat tehát összeállt és az biztos, hogy tehetségekből, szuper hangokból és humorból nem lesz hiány a 2024-es X-Faktor évadában sem.

Az új időszámítás viszont még rengeteg meglepetést tartogat a tévénézők, a versenyzők és a mentorok számára, így érdemes lesz továbbra is figyelemmel kísérni az X-Faktorról szóló híreket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás