promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ez az ország nyeri az EB-t Magyarország Szépe szerint, ő sem Szoboszlai Dominikékra tette a voksát

Ez az ország nyeri az EB-t Magyarország Szépe szerint, ő sem Szoboszlai Dominikékra tette a voksát

Borítókép:  Médiaklikk/MTVA
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Megválasztották Magyarország Szépét, aki megmondta, szerinte kik fogják megnyerni az idei EB-t.

A vasárnap este nem csak az Európa-bajnokság magyar-skót mérkőzése miatt volt fontos, hanem ezen a napon volt az idei Magyarország Szépe döntője is. Két okunk is van büszkének lenni, hiszen egyrészt Csoboth Kevin gyönyörű góljával Szoboszlai Dominikék szépítettek EB-sorozatukon - ugyanakkor kérdés, hogy ez a 3 pont mire lesz elég, de még mindig van esély arra, hogy a hazai csapat továbbjusson a nyolcaddöntőbe -, másrészt a 23 éves kiskőrösi Katzenbach Andrea fejére került a korona, így ő képviselheti Magyarországot a Miss World szépségversenyen.

Nagyon érdekes, hogyan érnek össze a szálak a szépségkirálynő-választás és az Európa-bajnokság között, ugyanis Katzenbach Andreát többek között arról is kérdezték korábban, hogy kit tart a legesélyesebbnek arra, hogy megnyerje az idei EB-t.

Magyarország Szépe maga is nagyon szereti a sportot, rendszeresen jár konditerembe. Elmondása szerint kiskorában nagyon fiús lány volt, de ez már egyáltalán nem látszik rajta, Andrea egy meseszép, fiatal nővé érett, így mondhatni a legjobb fejre került a korona. Extrovertált, társaságkedvelő személyiségnek tartja magát, aki könnyen megtalálja a közös hangot az emberekkel, emellett az is kiderült róla, hogy fontosnak érzi, hogy a helyes életmódot és táplálkozást hirdesse, hiszen családjával együtt semmi olyan élelmiszert nem vesznek és esznek, amikben olyan adalékanyagok és tartósítószerek vannak, amikre a szervezetnek semmi szüksége.

Természetesen ebben az időszakban az is fontos kérdés, hogy egy szépségversenyre jelentkező ifjú hölgy mennyire követi a foci világát, és mit gondol arról, hogyan fog végződni az idei Európa-bajnokság. A Szerencsejáték Zrt. nemrég készített egy közvélemény-kutatást, mely során kiderült, hogy a megkérdezettek egyharmada szerint Szoboszlai Dominikék 3-4 ponttal fogják zárni a csoportmérkőzéseket, ugyanakkor 29 százalék vélekedett arról, hogy a magyar válogatott eljut a nyolcaddöntőig.

Hogy Magyarország bekerül a döntőbe, arra senki sem voksolt; a válaszadók ötöde azt mondta, hogy Spanyolország a legesélyesebb arra, hogy megnyerje az idei EB-t, második helyre Németországot, harmadikra pedig Franciaországot tippelték.

Emellett azt is sokan mondták, hogy Ronaldo mellett Szoboszlai Dominik az Európa-bajnokság legjobb játékosa.

Ugyan Katzenbach Andrea nem ment bele ennyire részletesen az EB-témába, de amikor őt kérdezték a győztesről, ő is azt mondta, hogy szerinte is Spanyolország fogja megnyerni.