promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka üzent a magyar válogatottnak, elképesztő fura dolgot szúrtak ki a képen a rajongók
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Európa-bajnokság lázban ég a nemzet, még van esélyünk továbbjutni.

Június közepétől egy hónapon át Európa óriási lázban ég, hiszen ekkor rendezik Németországban a labdarúgó Európa-bajnokságot, a 24 csapat közül egyik pedig  magyar válogatott. A csapat pedig nem akármilyen csoportba került, hiszen az A-betűjelű csoportban van a torna egyik nagy esélyese is, a házigazda Németország, amely komoly erősítéseken ment keresztül, és a korábbi rossz forma már a múlté, Julian Nagelsmann ugyanis nagyszerű munkát végzett az elmúlt hónapokban.

Azt pedig, hogy ez a német csapat már nem az, amelyet korábban Németországban sikerült legyűrnie a magyar válogatottnak, látszódott a szerdai mérkőzésen is, amikor a magyar válogatott a csoport második mérkőzésén Gündogánékkal csapott össze. És bár a meccs jó magyar játékot hozott, rengeteg magyar helyzettel, mégsem sikerült pontot szereznünk. A németek végül két góllal múlták felül a magyar csapatot.

Természetesen még maradt esély, hiszen három ponttal is tovább lehet jutni, mivel a hat csoport közül négyből a csoportharmadikok is továbbmennek majd az egyenes kieséses szakaszba. Most jön majd persze a számolgatás, miközben Skócia pontot csent el Svájc orra elől, így ők akár a csoportmásodikok is lehetnek, ha legyőznek majd minket az utolsó csoportmeccsen.

Természetesen sok magyar sztár és celeb is üzent a válogatottnak. Így Majoros Péter, azaz Majka is, akitől megszokhattuk már az évek alatt, hogy nagy rajongója és támogatója a magyar válogatottnak. Majka az Instagram-oldalán egy képpel üzent a magyar válogatottnak, amelyen a csapat látszik, ám a rajongók is kiszúrtak egy apró kis érdekességet, hibát a képen.

Bolla Bendegúz ugyanis kétszer van rajta a képen, majdhogynem egymás mellett. Az éles szemű rajongók azonnal kiszúrták a furcsaságot.

Íme a fotó, amelyet három szív kíséretében publikált Majka a közösségi oldalán:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás