promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Csernus Imre elmondta véleményét a magyarokról, súlyos szavakat használt, nem is ért vele egyet mindenki

Csernus Imre elmondta véleményét a magyarokról, súlyos szavakat használt, nem is ért vele egyet mindenki

Borítókép:  Palikék világa by Manna
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Palik László szerint a szókimondó szakember általánosított, Csernus azonban igyekezett alátámasztani állításait.

„Van a magyar, meg van a magyarnak látszó”

– fejtegette Dr. Csernus Imre Palik Lászlóék műsorában, hozzátéve, hogy vizsgálni kell azt is, hogy milyen a kisugárzásunk, milyen az önbizalmunk magyarként.

„Váratlan szituációkban ijedősek, akik szeretik a tutiságot. Akik nagyon sokszor kifelé mást mutatnak, akik nagyon sokszor kifelé mást mutatnak, mint ami bent van. Akik nehezen fejezik ki az érzéseiket, nagyon nehezen látják be a hiányosságokat. Ebből rettenetesen sok konfliktus van az élet összes területén”

– fogalmazott.

Palik ugyanakkor közbevágott, úgy vélte ugyanis, hogy ez általánosítás. Csernus azonban nem értett ezzel egyet, hiszen szerinte a külföldiek is megfogalmazzák rólunk, hogy a magyarok mennyire búvalbéleltek, annak ellenére, hogy milyen gyönyörű országban élünk.

Csernus szerint ez a fogyasztói társadalomnak is köszönhető, ami feszültséget okoz az emberekben. Arról is beszélt, hogy miért probléma a magyarok „sírva vigadása”, ugyanis a búvalbélelt emberek élete sokkal rövidebb ideig tart, mint az optimistáé.

„Ebből a szempontból nézve mi vagyunk a hunyók azért, amiért sokkal rövidebb ideig élünk, mint élhetnénk”

– fogalmazott.

„Elmész az olaszokhoz és a spanyolokhoz. Ott is vannak olyan emberek, akik rossz fizikális állapotban vannak. Mégis az élethez való hozzáállás teljesen más. Lazábban, sokkal többet mosolyognak, nem veszik olyan komolyan a dolgokat, vagy éppen nagyon komolyan veszik, de kifejezik. Ha dühösek, akkor dühösek, ha nevetnek, akkor nevetnek. De náluk nincs az a szólás, hogy sírva vigadnak”

– mondta.

A videót két nap alatt csaknem nyolcvanezren nézték meg, a kommentek pedig mutatják azt a megosztottságot, ami szintén fontos aspektusa lenne a témának. Van olyan, aki egyetért Dr. Csernus okfejtésével, azonban olyanok is, akik szerint túlpszichologizálja. Egyesek pedig úgy vélik, hogy semmi újat nem mondott.