promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Egy kavics ment a cipőjébe, ezután kómába került: a kistarcsai édesanya élet és halál között lebegett

Egy kavics ment a cipőjébe, ezután kómába került: a kistarcsai édesanya élet és halál között lebegett

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Ágnes a kirándulás után néhány nappal már az intenzív osztályon volt, ő maga sem hitte, hogy ekkora a baj.

Rettenetes dolog történt egy kistarcsai édesanyával, ráadásul egy olyan banális véletlen miatt, ami naponta több millió emberrel fordul elő. Ágnes kirándulni volt, amikor egy kellemetlen érzésre lett figyelmes: kavics ment a cipőjébe, túlzás nélkül mindannyian jártunk már így. Úgy gondolta, hogy majd a kocsinál kiszedi a kődarabot, mivel az felsértette a lábát, de korántsem volt elviselhetetlen a fájdalom. A követ kivette, eldobta, majd hazatért és folytatta tovább az életét, egészen addig, amíg meg nem jelentek az első furcsa panaszok. Egyáltalán nem kötötte össze a két eseményt, senki nem gondolt volna rá, hogy egy ilyen hétköznapi szituáció ekkora problémát tud okozni. 

Ágnes kórházba került, nem tudta használni a lábait, illetve azok teljesen elszíneződtek. Az orvosok elsőre tanácstalanok voltak, így Ágnes szenvedéseit enyhítve és azért, hogy egy kis időt nyerjenek, mélyaltatásba helyezték: összesen két hetet töltött abban az állapotban. Állapota válságos volt, minden egyes nap meg kellett operálniuk, ugyanis a fertőzés következtében az izmai gyakorlatilag folyékonnyá váltak és a sérült részeket ki kellett operálni. A vérvizsgálat alapján azonban kiderült, hogy mi baja: vérmérgezést (más néven szepszist) kapott, méghozzá a cipőjébe került kavics miatt.

Azt is elmagyarázták, hogyan lehetséges ez: a kövön vélhetően valamilyen állati ürülék volt, ami bekerült a szervezetében, a kavics által feltört seben keresztül. Ez aztán a véráramba kerülve nagyon gyorsan óriási pusztításba kezdett.

Azonban nem ő az egyetlen, aki ilyen hihetetlen körülmények között betegedett meg, egy nő kertészkedés közben megvakarta a kezét, így fertőződött meg, az ő életét már nem tudták megmenteni:

Nagyon úgy tűnt, hogy Ágnes életét nem sikerül majd megmenteni, ám igazi orvosi csoda történt: nem csak felépült, de végül a lábát sem kellett amputálni. A komoly műtéteknek azonban megvolt a hatása: lábizmai rengeteg helyen hiányoznak és épen maradt lábáról kellett bőrt átültetni a roncsolt felületre. A profi orvosi csapat mellett a példaértékű összefogással is szerencséje volt az édesanyának: nagyon sokan irányított véradással segítettek.

Még jó ideig fájdalmai voltak, újra kellett tanulnia járni és egy ideig úgy gondolta, hogy talán kevesebb probléma lett volna azzal, ha a lábait levágják, de végül megtanult együtt élni az állapotával. Nem csak hogy ellátja a mindennapi teendőit, hanem újra tudott egy régi hobbijának hódolni: már a futásra is képes.

A szepszis egy hihetetlenül veszélyes, gyors és agresszív betegség, így nagyon fontos, hogy korán ismerjük fel a jeleket és azonnal forduljunk orvoshoz:

Forrás: Blikk magazin