promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Dallos Bogi most kimondta, milyen apa valójában Puskás Peti, az énekesnő kendőzetlen őszinteséggel beszélt a családi életükről

Dallos Bogi most kimondta, milyen apa valójában Puskás Peti, az énekesnő kendőzetlen őszinteséggel beszélt a családi életükről

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A hisztériás nőként ismert énekes teljes őszinteséggel mesélt jelenlegi életéről.

Puskás-Dallos Bogi a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában bevezette rajongóit a kulisszák mögé. A fókuszban most a gyermeknevelés és a házassága volt. Bogi – egyebek mellett – azt is elárulta, hogy Puskás-Dallos Peti sokat lazított rajta, nagyon kiegyenlítik egymást.

Az énekesnő azt mondta, hogy egyfajta stréberség mindig ott volt benne, Puskás Peti viszont ebben nagyon lazította őt; a gyereknevelés kapcsán is. Mint mondta, ő egy aggódóbb karakter, míg a férje egyszerre lenyírja a füvet, ott van a kezében a gyerek, főz egy kávét, közben játszanak, tehát egy káoszkapitány - ahogy Bogi fogalmazott.

Hozzátette, hogy nagyon jól működnek együtt - nemcsak, mint férj és feleség, hanem mint szülők is. Bogi elárulta, hogy Peti nemrég azt mondta neki, hogy nélküle a fiuk, Ábel biztos nem ilyen lenne. Ez alatt az értette, hogy ez a rendszer nagyon kell az ő életébe is, meg a gyerek életében, amit Bogi be tud hozni. Ez a visszajelzés nagyon jól esett az énekesnőnek.

Dallos Bogi arról is beszélt, hogy férjével, Puskás-Dallos Petivel sok mindenben különböznek, de emellett rengeteg dologban hasonlítanak is egymásra.

„Sok mindenben hasonlítunk: az életpályánk is, az érdeklődési körünk, a zene, a tévézés, az ízlés. Sok mindenben kapcsolódunk. Én élvezem, hogy vannak különbözőségek, ezek fejlesztenek minket. Rávilágít olyan pontomra, ami belőlem hiányzik, és én is rávilágítok neki olyanra. Például a nemet mondásra”

Anyává válni nem egyszerű, de a fiatal nő erről is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Ábel születésével ő maga is újjászületett. Mint mondta, akkor nem csak egy gyermek született, hanem úgy érezte, anyaként abban a pillanatban született meg.

„Az első gondolatom az volt, hogy az élet véges. Tudom, hogy morbidan hangzik, de lesz olyan időintervallum a kisfiam életében, amit nagy valószínűséggel én már nem fogok látni. Eddig is tudatában voltam annak, hogy egyszer meghalunk, de amióta a világon van, ez engem még durvábban megtalált és szíven ütött”

– vallotta őszintén a fiatal édesanya, aki úgy látja, hogy amióta édesanya, nem annyira hisztis, mint korábban.