Döbbenetes dolgot állít a történész: Európa legrejtélyesebb népe a rokonunk lenne?

Az alábbi cikkünkben Tóth Gyula történész gondolatait igyekszünk összefoglalni - a teljes tanulmány elolvasható a blogján, ami baszk-magyar szószedetet is tartalmaz.

Rubruquis feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy a vandálok Baskíriából származnak, amelyet ő "maior" vagy "magna Hungária" néven emleget, azaz a magyar őshazával azonosít. Kézai Simon mester krónikájában is szerepel Baskíria, szintén a magyarok őshazájaként, Scythiához tartozó területként:

„Scythia országa egy területbe van ugyan foglalva, de uralkodásra nézve három országra, Baskar-, Dent- és Magyarországra oszlik.”

Nem véletlen talán, hogy Hispániában, ahol a Baskíriából érkező vandálok megtelepedtek, nemcsak Andalúzia (Vandalúzia) emlékeztet a vandálokra, hanem a Pireneusok déli lábánál elterülő Baszkföld is őrzi Baskíria emlékét.

A baszk-magyar rokonság kérdését már sokan felvetették, de az ilyen kutatások megállapításait gyakran fantasztikusnak tartották, mivel hiányzott az a történelmi kapcsolat, amely magyarázattal szolgálhatott volna a hispániai magyar kapcsolatokra. Nem volt ismert olyan eseménysorozat, amely során nagyobb magyar népcsoportok érhettek volna el a Pireneusok déli lejtőit. Az egyetlen ilyen esemény Attila seregének hispániai letelepedése lehetett volna, azonban ezt időrendi okokból elvetették. Ha azonban az iszlám elindulását és az Ibériai-félsziget arabok általi elfoglalását Uwe Topper ajánlásának megfelelően 297 évvel korábbra tesszük, Attila nyugat-európai hadjáratát pedig 44 évvel korábbra, akkor mindenféle időrendi probléma elhárul a hispániai magyar kapcsolatok kutatása elől, hiszen mind az arabok, mind pedig a hunok ugyanakkor, a négyszázas évek első évtizedeiben érik el a félszigetet.

Sajnos a finnugor keretek közé szorított történelemképünk számára elképzelhetetlen és botrányos mindenféle magyar párhuzam keresése nyugati határainkon túl. Még a finnugor elméletet elutasító kutatók is legfeljebb azt vizsgálják, hogy honnan jöttünk, de azt nem, hogy meddig jutottunk el. Pedig középkori krónikáink egyértelmű közléseit kissé komolyabban véve felfedezhetnénk az Attila nyugati hadjárata során Hispániában maradt magyar testvéreink nyomait!

Nézzük csak meg, melyik az a három népcsoport, amelynek hematológiai jellemzői feltűnő hasonlóságot mutatnak a kárpát-medencei magyarságéval! Először is a kaukázusi grúzok, másodszor a Pireneusok lejtőinél élő baszkok, harmadszor pedig az észak-afrikai berberek, akik az Atlasz-hegységben élnek. Ez a megállapítás épp azokat a területeket kapcsolja össze, ahol hun invázióval kell számolnunk: a Kaukázust, a Kárpát-medencét, a Pireneusokat és Észak-Afrikát. Ha komolyan vesszük Attila seregének hispániai letelepedését, és felismerjük az Észak-Afrikába áttelepedő vandálok nevében vangár-hungár nevünket, valamint tudjuk, hogy a hun népvándorlás egyik kiindulópontja a Kaukázus volt, akkor érthetővé válik ezen térségek lakosságának feltűnő hematológiai egyezése.

A baszkok nevében tehát világosan felismerhetjük a vandál-hungárok őshazájának nevét, Baskíriát. Bár a kárpát-medencei magyarság sohasem nevezte magát baszknak, és a nyugatiak is hungárként ismernek minket, a muszlim források annál inkább neveztek minket baskírnak. Zimonyi István "Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról" című munkájában leírja, hogy a muszlim forrásokban a magyarokat a baskír népnév különböző alakváltozataival is illették (bāšğird, basğird, bağġird), amely végső soron egy török bačğird alakból magyarázható.

A baskír név tehát nyilvánvaló hasonlóságot mutat a Pireneusok lejtőin élő baszkok nevével. Bár a baszkok sohasem nevezték magukat baszkoknak, saját önelnevezésük euskaldu, a muszlim forrásokban mégis baskírnak nevezték őket. A muszlim szerzők talán épp azért illették mindkét népet ugyanazzal a megnevezéssel, mert abban az időben még teljesen egyértelmű volt az azonosság a Pireneusokban élő baszkok és a kárpát-medencei baskír-magyarok között.

Hivatalos történészek szerint a muszlim források tévedésből nevezték bennünket baskírnak, de sok kiváló kutató már korábban felvetette annak lehetőségét, hogy a magyarok Baskíriában nem csupán szomszédjai voltak a baskíroknak, hanem ők maguk voltak a baskírok. Pauler Gyula szerint „a magyar és baskír egy és ugyanaz a nemzet” és „a magyarok nemcsak a baskírok szomszédjai, hanem maguk a baskírok voltak”. A középkori muszlim források olyan egyértelműen és következetesen nevezik baskíroknak a magyarokat, hogy joggal feltételezhetjük, hogy ez a név a magyarok egyik széles körben ismert és használt elnevezése volt.

A baszkok magyarokéhoz hasonló ragozó (agglutináló) nyelvét illetően kiemelném Dennis Sugar y Frank korábban idézett cikkének egy részletét:

„Nyelvük sokat változott szókincs tekintetében, keveset nyelvtanilag.”

Ez akkor történik, amikor egy népességre rátelepszik egy másik nyelvet beszélő nép, amely aztán összekeveredve az őslakosokkal átveszi azok szavait, de a saját nyelvtani rendszeréhez igazítva használja azokat. Ez történt a baszkokkal is. Megőrizték eredeti agglutináló nyelvüket, mind a mai napig magyar ragokat, jelzőket és képzőket használnak, viszont mindezt már az őslakosok szókincsére építve teszik. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg az amerikai magyar családok nyelvében, az úgynevezett "hunglish"-ban.

A baszkok és magyarok közötti kapcsolat mélyebb megértése érdekében érdemes komolyan venni középkori krónikáinkat és a muszlim forrásokat. Az ilyen kutatások feltárhatják azokat a történelmi szálakat, amelyek összekötnek bennünket a múltban, és új megvilágításba helyezhetik a magyarok ősi történelmét. A baszk-magyar rokonság kérdése izgalmas és mélyreható kutatási terület, amely még sok felfedezés előtt áll.