promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiakadtak a rajongók Azahriah koncertje miatt: hiába a sok ráköltött százmillió, sokan csalódtak
Borítókép:  YouTube
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ezen háborodtak fel a rajongók, nem lehet visszacsinálni, mi mehetett félre?

Azahriah három estén át tartó stadionkoncert-sorozatának első napján lenyűgöző módon bizonyította, hogy miért tartják őt a jelenlegi magyar könnyűzenei szcéna egyik legkiemelkedőbb tehetségének.

Tegnap, május 24-én, Azahriah először lépett fel a Puskás Arénában, ahol a jegyek előzetes, hihetetlenül gyors eladása miatt három egymást követő estén is koncertezni fog. Ez a fellépéssorozat történelmi jelentőségű, hiszen Azahriah az első magyar előadó, aki önálló koncertet adott ebben a hatalmas stadionban. A várakozásoknak megfelelően közel teltházas koncertet adott, hiszen 45-50 ezer rajongó gyűlt össze, hogy tanúja legyen ennek a különleges eseménynek.

A helyszínen tartózkodó kollégáink szerint a közönség rendkívül sokszínű volt: fiatalok, gyerekek, tinédzserek, fiatal felnőttek, ifjú szülők, de még közép- és idősebb korúak is szép számban voltak jelen. A 22 éves Baukó Attila egy 100%-ban profi, nemzetközi színvonalú műsorral ajándékozta meg a közönséget. A látványos showműsort táncosok, zenészek, füstoszlopok, magasba törő lángcsóvák, konfetti és időnként néhány robbanás is színesítette, miközben a kivetítőkön további lenyűgöző vizuális elemek segítettek emelni a hangulatot.

Bár a Puskás Aréna hangzásával kapcsolatban munkatársaink nem tettek komolyabb panaszt, és csak egyikük érezte úgy a küzdőtéren, hogy a hangosítás lehetett volna egy kicsit erősebb, néhány rajongó mégsem volt maradéktalanul elégedett. Például a Redditen sokan arról számoltak be, hogy bár ilyen látványt még nem láttak magyar előadótól, és a hangerőre, hangminőségre sem volt különösebb panaszuk, a hangosítás nem volt tökéletes.

Sziasztok! Azokhoz szólna a kérdésem elsősorban, akiknek ülőjegye volt, hogy nektek milyen volt a hangosítás? Mi a 3. emeleten ültünk a színpaddal szemben és, ha nem tudtam volna a szöveget, akkor nem értettem volna, csak a zenét. Deshből, mint előzenekar, konkrétan semmit nem értettem. A küzdőtéren milyen volt a hangosítás?

– kérdezte egy koncertlátogató a közösségi oldalon.

A küzdőtéren sem volt jobb, nekem olyan érzésem volt néha, mintha a mikrofon mellé énekelne

– érkezett egy válasz.

A küzdőtéren, a kifutó végétől kicsit jobbra, nem szólt rosszul egyáltalán, bár nem volt tökéletes. A koncert közepén kevésbé ismert új számoknál kicsit leült a hangulat, és a közönség sem volt olyan aktív, mint egy fesztiválon, de összességében a produkció és a látvány profi volt. Én nagyon élveztem, bár egy Tartaroszt hiányoltam

– írta egy másik hozzászóló.

Az esetleges hangproblémákra magyarázatot adhat, hogy a Puskás Aréna egy hatalmas stadion, amelyet elsősorban sporteseményekre terveztek. Itt a hang felfelé nehezebben terjed, ami egy futballmeccsen előny, hiszen a stadion zúgása, visszhangja felerősíti a szurkolók hangját, katlanszerű hangulatot teremtve. Koncerteknél viszont ez hátrányt jelenthet. Ennek ellenére, amikor az egész Puskás Aréna együtt énekelte Azahriah legismertebb dalait, az még így is libabőrös élményt nyújtott.

Ahogy korábban beszámoltunk, Azahriah teljesen átírta a koncertszervezés eddigi szabályait. Az alig 22 éves énekes szinte sokkolta a könnyűzenei ipar résztvevőit azzal, hogy pár nap alatt szinte az összes jegyet eladta három, a Puskás Arénában meghirdetett koncertjére. Nem csoda, hogy a látvánnyal annyira elégedett volt mindenki, hiszen a Blikk által megkérdezett szakértők szerint a show legalább 250 millió forintba került, és annyira különleges volt, hogy egyes részei Magyarországon nem is beszerezhetők.

forrás: Blikk

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás