promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Örökifjú szépség 78 évesen az első A majmok bolygója-film néma Novája, Linda Harrison

Örökifjú szépség 78 évesen az első A majmok bolygója-film néma Novája, Linda Harrison

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Így néz ki 56 év után A majmok bolygója női főszereplője.

Már a magyar mozikban is játsszák a legújabb A majmok bolygója filmet, A birodalom, aminek története 300 évvel később játszódik, mint Matt Reeves-trilógiája, aminek Cézár volt a főszereplője. Az már biztos, hogy nem most ülhetünk be utoljára ilyen jellegű filmre, ugyanis az alkotók még legalább két filmre való ötlettel biztosították be a franchise jövőjét - hiszen egy újabb trilógiát akarnak csinálni -, de az sem kizárt, hogy akkora sagává duzzadhat A majmok bolygója, mint a Star Wars, ugyanis érkezhet egy harmadik trilógia is - ám ez egyelőre csak vízió, még semmi sem biztos.

A majmok bolygója egyébként az egyik legrégebbi sci-fi franchise, aminek legelső darabját 1968-ban mutatták be Charlton Heston és Linda Harrison főszereplésével; érdekesség, hogy éppen Heston tanácsolta azt a producernek, hogy Franklin J. Schaffner rendezze meg a filmet, és bizony jó választásnak bizonyult, ugyanis ahelyett, hogy futurisztikus épületekkel és fejlett technológiával ábrázolta volna a majmok bolygóját, inkább egy primitívebb társadalmat képzelt el nekik - ez költséghatékonyság szempontjából volt helyes döntés, mert így nyereséget tudott hozni a stúdiónak a produkció (a közel 6 millió dolláros büdzséhez képest 15 milliós bevételt hozott).

Az 1968-as film Pierre Boulle regénye alapján készült - később ezt követték az újabb feldolgozások a 2000-es években: először 2001-ben Mark Wahlberggel, Tim Roth-tal, és Helena Bonham Carterrel, aztán 2011-ben jött Matt Reeves újragondolt verziója, a Lázadás, ami már egy trilógia első epizódja volt, és Cézár karakterére fókuszált.

Érdekesség, hogy az eredeti A majmok bolygója Szabadság-szobros jelenete később belekerült Mel Brooks Űrgolyhók című filmjébe paródiaként.


Az első A majmok bolygója óta eltelt már 56 év, és bár Charlton Heston 2008-ban elhunyt, Linda Harrison még ma is él és virul. Az örökifjú szépségű színésznő most 78 éves, de egyáltalán nem látszik rajta a kor, akár 60-asnak is gondolhatná az ember. Linda Harrison a húszas évei elején járt, mikor A majmok bolygójában eljátszott a néma Nova szerepét, de nem ez volt az egyetlen ilyen film, amiben szerepelt, hiszen láthattuk a folytatásban, illetve bevállalt egy cameo-jelenetet Tim Burton 2001-es remake-jében is.

A film bemutatása óta eltelt 56 év, most így néznek ki az első A majmok bolygója szereplői - köztük Linda Harrison (a videóhoz sajnos egy félrevezető képet mellékeltek a színésznőről):