Alföld méretű rejtélyes lyuk jelent meg az Antarktisz közepén, a tudósok most merték megfejteni a jelenség miértjét

2016-ban az Antarktisz Weddell-tengerének tengeri jege egy hatalmas, az Alföld méretének kétszeresét kitevő lyukat ütött. A következő évben visszatért, de az okok ismeretlenek maradtak. Most már megmagyarázták, hogy korábban ismert tényezők és a sószállítás egy ritka formája miatt alakult ki.

Gyakori, hogy a tengeri jégen belül nyílt vízfelületek jelennek meg, olyannyira, hogy a jelenségnek neve is van: polinya. A 2016-os Maud Rise Polynya azonban 40 éve a legnagyobb volt. Úgy gondolták, hogy a globális felmelegedés megállította az ilyen eseményeket, de lehet, hogy most újra előhozza őket?

A rejtély megmagyarázására a tudósok elefántfókákat toboroztak kutatási asszisztensnek, és tudományos eszközöket csatoltak a fejükre. Az adatok kezdeti értelmezése alapján a meteorológusok a szokatlan óceáni viszonyok és egy hatalmas vihar keverékének tulajdonították a polynyát.

Évekkel később egy másik csapat néhány új elemmel egészítette ki a magyarázatot.

Az egyik fontos magyarázatot igénylő kérdés az, hogy miért láttak már ötször ilyen nagy polyniát ugyanazon a helyen - háromszor az 1970-es években, a két eseményt megelőzően -, de máshol még nem bukkantak fel ekkora méretű poliniára. A közelmúltbeli polinyák a tengeri jég kiterjedésének csúcspontja közelében, tél végén vagy kora tavasszal keletkeztek, tehát nem arról van szó, hogy az olvadás egy kicsit korábban érkezett.

A válasz részben a Weddell-görbe nevű nagy körkörös áramlásban rejlik, amely 2015-2018 között szokatlanul erős volt. Ez a meleg, sós víz mély rétegét hozta a felszínre.

„Ez a feláramlás segít megmagyarázni, hogyan olvadhat el a tengeri jég. A tengeri jég olvadásával azonban ez a felszíni víz felfrissüléséhez vezet, aminek viszont meg kellene állítania a keveredést. Tehát egy másik folyamatnak kell történnie ahhoz, hogy a polinya fennmaradjon. Valahonnan további só beáramlásának kell történnie”

- mondta Fabien Roquet, a Göteborgi Egyetem professzora közleményében. 

A megbízható fókák autonóm úszókkal együttműködve azt bizonyították, hogy a só turbulens örvényekben emelkedett fel, ahogy az áramlás a Maud-emelkedésen, a tenger alatti gerincen, amelyről a polynya a nevét kapta, átáramlott. 

A polynya azonban nem közvetlenül a kiemelkedés csúcsa felett alakult ki, hanem annak északi szárnyán helyezkedett el. Roquet és szerzőtársai ezt az Ekman-transzportnak tulajdonítják, ahol a víz a szél irányával merőlegesen mozog, ahelyett, hogy a szél előtt haladna.

„Az Ekman-transzport volt a hiányzó lényeges összetevő, amely szükséges volt a sóegyensúly növeléséhez, valamint a só és a hő felszíni víz felé történő keveredésének fenntartásához”

- mondta a társszerző, Alberto Naveira Garabato professzor, a Southamptoni Egyetem munkatársa. Ez nem olyasmi, amit a poliénia kialakulásának magyarázatára tett korábbi erőfeszítések során figyelembe vettek.

Lehet, hogy nem az éghajlatváltozás okozta a Maud Rise Polynya kialakulását, de ez nem jelenti azt, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. A jég szigetelőanyag, amely megakadályozza az óceán és a légkör közötti energiaátvitelt. Hiánya növeli ezt a cserét, és ugyanez vonatkozik a szén-dioxidra is. Az antarktiszi tél mélyén a nyílt tenger kevés napfényt képes elnyelni, de ez tavasszal megváltozik, amikor a polinya további felmelegedéshez vezethet. Ily módon a polynya a déli tengeri jég csökkenésének mikrokozmosza lehet, amely 2016-ban kezdődött, és tavaly drasztikusan felgyorsult. 

„A polinyák lenyomata a kialakulásuk után több évig is megmaradhat a vízben. Megváltoztathatják a víz mozgását és azt, hogy az áramlatok hogyan viszik a hőt a kontinens felé. Az itt kialakuló sűrű vizek szétterjedhetnek az egész világóceánon”

- mondta Sarah Gille, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem professzora. 2018-ban a polinyák kialakulásához szükséges feltételek egy része, de nem az összes, még mindig megvolt, és nem jelent meg nagy nyílás.