promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kutyának sem kellett a kézműves magyar termék külföldön, csúfos lebőgéssel ért véget a spanyolországi kalandtúra, el is bocsátották az egyik jelöltet
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kudarcot vallott a magyar csapat Spanyolországban, a külföldieket egyáltalán nem izgatta fel az egyedi, kézműves termék.

Ha egy külföldi Magyarországra látogat, nyilván vesz majd magának olyan szuveníreket, amiket haza tud vinni emlékbe, vagy akár ajándéknak a szeretteinek, hiszen a fotók mellett ezek a kis magyar termékek lesznek azok, amik emlékeztetik majd arra, hogy egyszer ellátogatott kis hazánkba. De mi a helyzet akkor, ha egy magyar csapat kézműves, egyedi terméket próbál eladni külföldön a helyieknek és a turistáknak? Vajon akkor is ugyanúgy meg fogják venni, vagy egyszerűen elsétálnak mellette?

Most pont egy ilyen feladat várt a magyarokra, ugyanis Az álommeló e heti adásaiban Balogh Levente elnöki asszisztensi pozícióért küzdő jelöltjei Spanyolországba utaztak ki, hogy ott indítsák be ideiglenes vállalkozásukat, és értékesítsenek bizonyos termékeket. Az utolsó napon Balogh Levente nem kisebb kihívás elé állította őket, minthogy eladjanak néhány egyedi, kézműves terméket, amivel Magyarországot, illetve a magyar kultúrát tudják népszerűsíteni.

Ez a bizonyos tárgy egy kalocsai, kézzel festett, miniatűr porcelán baba volt, amiből összesen 200 darab állt a rendelkezésre. A babák 7 eurós beszerzési áron lettek megvásárolva, szóval ennél többért kellett eladnia a jelölteknek az összesen félmillió forint értékű készletet.

A jelöltek bevetettek mindent, hogy sikerrel teljesítsék a feladatot, az egyik csapat nekiállt még a nyílt utcán csárdás zenére táncolni is, hogy felhívják az emberek figyelmét a vállalkozásukra, azonban úgy tűnt, a külföldieket egyáltalán nem érdekelték a magyar ajándéktárgyak. Ugyan eladtak egy-két darabot egy-egy spanyol embernek vagy turistának, de a többség rögtön tovább is sétált. Úgy tűnik, Spanyolországban mégsem olyan könnyű eladni magyar szuveníreket, mint idehaza, de ezen nincs is mit csodálkozni.


Valószínűleg mindkét csapat csúfos lebőgéssel fejezte volna be a napot, ha váratlanul nem tűnt volna fel egy magyar csapat, akik ott laknak és dolgoznak abban a spanyolországi városban, ahol Balogh Levente jelöltjei dolgoztak. Ők nem csak, hogy vettek a kalocsai porcelán babakészletből, de meg is hívták az egyik csapatot az irodájukba, hogy a dolgozóknak is értékesíthessék. Végül az egész készletet megvették, hogy később az ügyfeleiknek adhassák tovább, így aztán Rachel és Márió az összes babát el tudta adni, és továbbjutottak a top 3-ba.

Érdekesség, hogy Rachel az a versenyző, aki a nézők szerint beképzelt és hisztis, és mindig csak szerencséje van a csapattársaival, akik egyedül viszik sikerre az adott feladatot.


A másik csapat, Eszter és Gergő viszont csak 16 darabot tudott eladni a babákból, a totális lebőgés után Balogh Levente végül kénytelen volt hazaküldeni az egyik jelöltet. Gergő a nézők egyik kedvence volt a jelöltek közül, és nagyot csalódtak, hogy most elbocsátották.

A nézők most attól félnek, hogy Balogh Levente túlságosan is szimpatizál Rachellel, és mindenáron versenyben akarja tartani, hogy végül őt nevezhesse ki az elnöki asszisztensének.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás