promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fontos változás jön, az ATV azonnal tudatta a százezreket érintő hírt
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az ATV fontos változásról tett bejelentést.

Az ATV olyan hírt közölt, amely tényleg százezreket érinthet Magyarországon, így fontos, hogy tudjunk róla. Több év szünet után visszatér valami, ami régen fontos szerepet töltött be nagyon sok tévénéző életében, és az aTV most visszahozza, engedve annak, hogy mit szeretne a közönség, a tévénézők. Az ATV azt közölte, hogy most a tévénézők kérése miatt döntöttek úgy, hogy január második napjától újra adnak majd élő híradót 12 órakor is.

Az ATV számára nagyon fontos tehát az, hogy mit szeretnének látni, így ezért döntött úgy a vezetőség, hogy visszahozzák a déli híradót.

Hogy ez mit jelent majd pontosan?

Hogy jövő hét keddtől, azaz 2024. január másodikától minden hétköznap délben, azaz 12 órakor lehet majd látni az ATV-n az élő Híradót a tévében a legfrissebb hírekkel. Utána pedig 12.25-től már a Fórumot, a csatorna interaktív műsorát követhetik az ATV-ben a nézők. A hírről a Media1 számolt be, ők pedig azt is hozzátették, hogy korábban a déli híradót az ATV még 2021-ben szüntette meg. Akkoriban pedig a lap megkeresésére azt is közölte az ATV a Media1-gyel, hogy a legfontosabb műsorsávokra, így a reggeli és esti időszakra szeretnének majd koncentrálni.

Így tehát nagy örömhír érkezett a hírek szerelmeseinek, akik már korábban is szeretnék látni a nap legfrissebb történéseit, még az esti idősáv előtt. Január másodikán tehát nagy változással kezdődik az új év az ATV-n, így érdemes lesz majd figyelni, és ehhez igazítani azt, hogy mit nézünk majd a tévében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás