Szoboszlai Dominik kemény szavakat közölt a litván-magyar meccs után, még a riporternek is odapirított

Az értetlen riporter felbosszantotta Szoboszlai Dominikot.
Október 17-én ismét lélegzetvisszafojtva, egy emberként szurkolt az ország, hazánk nagyjainak, a Magyar Válogatottnak, a litvánokkal vívott, sorsdöntő meccsen. A futballban bizony nagy hagyományai vannak a mérkőzések utáni, "ha több gólt lövünk mi nyerünk" típusú meglehetősen semmitmondó nyilatkozatknak. Az más kérdés, hogy a játékosok 90 perc erőltett fizikai menet után nem feltétlenül vannak abban a mentális állapotban, hogy mélyreható elemzéseket adjanak az aktuális meccsről, dehát ez egy ilyen szakma.
Szoboszlai Dominik azonban úgy tűnik, nem csak a pályán kiváló játékos, hanem a futballszakma csínját-bínját is érti. A litvánok ellen döntetlent elérő Európa-bajnoki selejtező mérkőzés után szinte futballedzőhöz méltó nyilatkozatot adott a riportereknek és még egy kis csipkelődésre is volt ideje. Ebben elismerte a hibákat amiket a válogatott elkövetett - állítása szerint Marco Rossi ha tehetette volna, az egész csapatot lecseréli a meglehetősen gyatra első félidő után. Majd mikor a riporter már harmadjára kérdezte ugyanazt a csapatkapitánytól csak más szavakkal, akkor finoman jelezte, hogy többedszer válaszolta meg ezt a kérdést. Szerencsére a második félidőben felszívták magukat a játékosok, és szinte folyamatos nyomás alatt tartva a litván kaput sikerült az egyenlítés, sőt, talán még egy harmadik magyar találat is benne lett volna a mérkőzésben.

Szoboszlai Dominik után újabb aranylábú focistánk kerülhet világklasszis csapathoz?
Olvass tovább...
Véleményem szerint a nem a várakozásoknak megfelelő eredmény miatt egyáltalán nem kell temetni a csapatot. Egyrészről még a legnagyobb csapatok is szoktak vereséget szenvedni (a litvánok elleni meccsnél még mindig egy DÖNTETLENRŐL beszélünk) - pár évvel ezelőtt a Bajnokok Ligájában a Real Madrid Tiraspolban, Moldáviában szenvedett vereséget. A válogatott erejét mutatja az, hogy két gólos hátrányból képest volt felállni - akik követik a nemzeti csapat mérkőzéseit, egyetértenek abban, hogy a 15 évvel ezelőtti csapatról ez azért nehezen lett volna elképzelhető.

Szoboszlai Dominik olyan jelzőt kapott az angol sajtóban, ami példátlan
Olvass tovább...
Egy jó csapat ugyanis nem attól jó csapat, hogy bravúrokra képes, hanem a kiegyensúlyozott játéktól, és a nehéz szituációk kezelésétől. Nem minden meccsen lesz nekünk szerencsénk, és a hátrányban sem szabad összezuhanni. A válogatott ezen a meccsen komoly mentális erőről tett tanúbizonyságot. Az olasz mester pedig úgy tűnik, hogy a védekezés mellett (ami azért Willie Orbán hiányzása miatt nem éppen a legjobb formáját hozta a litvánok ellen) a támadást is összerakta - a csapat kifejezetten veszélyesen játszott a második félidőben, lásd a két szerzett gól és a sok helyzet.
A videót IDE KATTINTVA nézhetitek meg.
Korábban Szoboszlai Dominik nagy elvárásokkal nyilatkozott a meccsről:
