promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az RTL pofátlan döntést hozott, azonnali hatállyal változtatnak rajta
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az RTL most jó sok ügyfelét veszítheti el.

Ugyan a tévénézőket semmiben sem érinti, mégis pofátlannak gondolhatják az RTL Magyarországnak azt a döntését, miszerint novembertől mintegy 20 százalékkal megdrágítja a tévéreklámos megjelenéseket, vagyis a hirdetőknek jóval magasabb árat kell majd fizetniük azért, hogy az RTL reklámblokkjaiban az ő cégük és termékük is megjelenjen.

A Media1 írta meg a hírt, miután a birtokukba jutott egy körlevél, amit az RTL Magyarország a partner médiaügynökségek számára küldött ki. Ebben arról értesítették őket, hogy az M-RTL Zrt. televíziós hirdetésértékesítésére vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiben a C/GRP alapú kampányok esetében az úgynevezett 1+ Reach és 3+ Frequency csomagokra a szezonális index és a market index mellett 2023. november és 2023. december hónapokat érintően rendkívüli túlkeresleti indexet vezetnek be, melynek mértéke:

November 40 százalékpont;

December 25 százalékpont.

Akik a drágulás miatt úgy döntenének, hogy lemondják a megrendelést, azok október 20-áig bánatpénz fizetése nélkül megtehetik, de aki utána gondolja meg magát, az nem ússza meg olcsón. A Media1-nek egy médiaügynökségi szakértő nyilatkozott arról, hogy ez az emelés most nagyon nehéz helyzetbe hozza a hirdetőket, hiszen mindössze 17 nappal a novemberi időszak kezdete előtt már megtervezett médiakampányokat kell újratervezni.

Ráadásul az RTL azért szívatta meg nagyon ezzel a döntéssel a hirdetőket, mert a november az év legforgalmasabb időszakának egyike, amikor a vállalatok üzleti eredményeiknek akár 20-30 százalékát is teljesítik; karácsony előtt gyakorlatilag ez egy nagy hajrá a cégeknél.

A szakértő ugyanakkor rávilágított arra is, hogy ez még az RTL-nek is rosszul sülhet el, hiszen a szűkös határidő miatt többen úgy dönthetnek majd, hogy nem a tévében, hanem online portáloknál vagy rádiókban költik el azt a pénzt, amit tévés reklámmegjelenésre szántak volna.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás