Közszemlére teszik halott rokonaik testét, bárki megnézheti az elhunytakat: együtt esznek, élnek és szórakoznak az élettelen testekkel

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta, hogy mi történik a halál után. Egy indonéz szigeten bizarr praktikákkal találkozhatunk.

Indonézia messzi, trópusi, ázsiai sziget, a nyugalom fellegvára. Európai szemmel nézve egzotikus állatvilága, dzsungelei népszerű turistacélponttá tették. Azonban van egy sötét, érdekes és misztikus oldala, melyről kevesen hallottak és ők is megdöbbenéssel vegyes csodálattal viseltettek iránta. A Sulawesi hegység árnyékában él egy nép, a toraják, akik merőben máshogy állnak a halálhoz, mint azt az öreg kontinensen megszokhattuk.

A toraják hite szerint az utolsó szívdobbanással az élet nem ér véget. Elhunyt társaikat a halál beállta után is öltöztetik, ételt és innivalót adnak nekik. Különös, csónak formájú, cölöpökön álló házakban élnek, és a dél felé eső szoba mindig az elhunyt rokonoké. A látogatásra érkező vendégek ugyanúgy köszöntik a bebalzsamozott halottat, mint az élőket, és étkezésekkor a holtettestet is az asztalhoz ültetik.

A torajáknak is vannak azonban sírjai. Ha az életterületükön járunk, sziklákba vájt furcsa sírmemlékekkel találkozhatunk. Minden temetési szertartás kiemelt része a bivalyáldozat. A hitük szerint a túlvilágon a lelkek szekéren utaznak, és annyi bivaly húzza a szekeret, amennyit a szertartás során feláldoznak. A tehetős torajáknak nem ritka akár 100 bivaly feláldozása sem, a szegényebbek sem állnak meg azonban 20-25 alatt.

Kitört a frász, négyezer éves egyiptomi szobor mozogni kezdett, sokkoló felvételeket készítettek

Olvass tovább...

Egy vizibivaly sok pénzbe kerül, így a szegényebb toraják szokszor évekig gyűjtik a pénzt, mire megengedhetik maguknak a megfelelő számú feláldozható állat megvásárlását. A Halott addig ott "él" velük, mindennapjaik része. Cigarettát, kávét visznek neki napközben, családi fotózásokra is viszik magukkal a felöltöztett elhunytat, aki hitük szerint még csak nem is halott, csak mozgásképtelen beteg. A halott útja csak a bivalyáldozat után tekinthető befejezettnek.

Az áldozatok többnapos, akár hetekig is elhúzodó rituálék. A leölt állatok húsából hatalmas lakomát főznek a gyászoló rokonságnak. A korán elhunyt gyermekeket más módon búcsúztatják. Az elhunyt csecsemőket fák odvába fektetik, majd gondosan betakarják hánccsal, hitük szerint így a gyermek a fával együtt nő fel, nyugalomban.

A toraják praktikái bizarrnak és civilizátlannak hathatnak az európai ember szemében, de a belső békéjükhöz ez kétségkívűl hozzájárul, a gyász pedig itt egy közösségi folyamat az egyén fájdalma mellett. Míg mi sokszor tabuként kezeljük a halált, nem is beszélünk róla vagy félünk tőle, a toraják az élet természetes részének tekintik. Akinek lehetősége van rám, mindenképpen érdemes meglátogatni ezt a furcsa indonéz szubkultúrát, mert hasonló kultúrával egészen biztosan nem találkozhatunk a környékünkön és bármennyire is furcsa: nem fogadják ellenségesen a kíváncsi szmpárokat.