Így még biztos nem olvastál az 1848-as forradalomról - megemlékezés az aradi vértanúkról

Az 1956-os és az 1848-as forradalmat Magyarországon sokszor egy kalap alá veszik. A kétségkívül meglévő közös vonások ellenére azonban vannak olyan körülmények, amik miatt nem lehet teljes párhuzamot vonni a két esemény között.

Az aradi vértanúk kivégzése tekinthető a '48-as forradalom lezárásának: összesen 16 (és nem 13) katonatisztet végeztek ki, akik mind a Császári-Királyi Hadsereg, az uralkodóra egykor felesküdött tisztjei voltak. A katonák kivégzése szép jelenetnek nem mondható, azonban azt kijelenthetjük, hogy a világon akkoriban általános gyakorlat volt azon tisztek kivégézése, akik fegyverrel fordultak szembe azzal az uralkodóval, akire korábban felesküdtek.

Érdekes megvizsgálni magának a forradalomnak is pár eseményét. Az általános narratíva az, hogy a magyarok elnyomva éltek az osztrák-magyar birodalomban, és az elviselhetetlen állapotok vezettek a forradalomhoz. Bár nyilván voltak társadalmi egyenlőtlenségek (ahogy előtte, utána, és azóta is), azonban az a kijelentés, hogy az egész magyar nemzet elnyomva élt volna a birodalomban, nem mondható maradéktalanul igaznak.

A híressé vált 12 pont például nem tartalmazott függetlenséget követelő javaslatot - az államszövetség felbomlasztása még fogalmi szinten sem jelent meg. A 11. pont, amely a politikai foglyok szabadon bocsátását követelte, kontextus nélkül úgy hangzik, mintha a börtönök tele lettek volna politikai foglyokkal.

A valóság az, hogy az országban összesen két ilyen rab volt (az egyik Táncsics Mihály volt, aki kiszabadítottak, a másik fogolyról nincs információ).

Döbbenetes fényképek: Petőfi Sándornak volt egy fia, aki elképesztően hasonlított a magyar forradalom költőjére

Olvass tovább...

A forradalomnak a maga idejében is voltak bőven ellenzői a magyar oldalról is. A birodalom a korban prosperáló államnak számított, Budapest arculata tulajdonképpen a monarchia korszakának köszönhető; ennek ellenére a vidék fejlődése korántsem mutatott hasonló ütemet. A soknemzetiségű államban nem voltak alá-fölé rendelt nemzetek, a vezetésben nemesek vettek részt, akik érkeztek a birodalom összes népének fiai-lányai közül. A kor nagyhatalmú kancellárja, Klemens Wenzel Lothar von Metternich magyar nőt vett feleségül, Zichy Melániát. A muszlim vallású bonyákok például a monarchia legelkötelezettebb híveinek számítottak, ha küldöttség érkezett tőlük a katolikus Habsburg udvarba, különös tisztelettel és méltányossággal fogadták őket.

Az etnikumnál akkor jóval fontosabb volt a társadalmi rang, egy francia földműves nagyobb fokú sorsközösségben élt egy magyar földművessel, mint egy francia főurral például. Az uralkodó-dinasztiák pedig nemzet-feletti valóságként jelentek meg: a Habsburgok nem osztrákok, nem magyarok, hanem Habsburgok - ugyanígy az Árpád-házi királyok sem "magyarok", hanem Árpádok (hivatalosan egyébként Turul-dinasztia, Szent István latin neve például Sanctus Primus Stephanus de genere Turul) voltak. Ha ugyanis a népből lenne valaki király, akkor egy másik ember mondhatná, hogy miért nem ő a király, az uralkodódinasztiák megléte miatt azonban ilyesmi hosszú évszázadokig fel sem merült.

Az 1956-os forradalom egy külső, ellenséges állam által ránk erőltett államberendezkedés ellen jött létre, míg a Habsburg-dinasztia nagyban hozzájárult Magyarország fejlődéséhez a vesztes mohácsi csata után. Az Osztrák-Magyar Monarchia természetesen nem volt hibák néküli, tökéletes állam, azonban a magyarokat elnyomottként beállító narratíva egész egyszerűen hamis, a kép ennél jóval árnyaltabb.

Az Aradon kivégzett 16 katona kitörölhetlenül beírta magát a magyar történelem könyvébe, jóhiszeműen küzdöttek az ország megjobbításáért, egyértelműen hősöknek tekinthetők. A mai napra emlékezvén álljon itt a névsoruk és rangjuk: