promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Azahriah igazi álomnővel kamatyolt - így néz ki az énekes egyetlen felvállalt barátnője
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Gyönyörű nővé érett az amúgy is meseszép lány, hihetetlen fotóval örvendeztette meg a követőit Azahriah (egykori?) szíve csücske.

Azahriah igazi csillag a magyar énekesvilág egén és úgy tűnik, hogy a fénye nem akar halványulni. 2014. február 9-én indította el Youtube csatornáját, sok más fiatallal egyetemben, azonban arra a sikerre, ami jelenleg övezi, valószínűleg legvadabb álmaiban sem számított. Először vlogvideókat töltött fel, majd horror történeteket mesélt el, ezután közölte a követőivel, hogy egyébként énekelni is tud. Gyors egymás utánban zajlottak le a történések és végül elértünk 2019-hez, amikor megjelentek az első dalai, ekkor vette fel a tisztes, Baukó Attila név helyett az Azahriah művészmegnevezést.

Ezek után akadt össze egy, a média világát behatóbban ismerők számára nem idegen hölggyel: Lunával.

A lány korábban VV Soma és Pumped Gabó párja is volt, azonban mindkettő kapcsolat sajnálatos véget ért, melynek Luna vetett véget, több megcsalás után.

Sajnos egy hibát Azahriah is elkövetett, amit Luna nyilvánosan (nagy népharag kereszttüzében) hajlandó volt elfelejteni és a sajtó a fiatalok béküléséről számolt be.

Az azonban, hogy ezek után mi történt, a mai napig homályba veszik. Az internetet utoljára Luna egy hajáról kirakott fotója robbantotta fel, amelyen a háttérben többen Azahriah-t vélték felfedezni és el is indultak a találgatások. Ezt itt láthatjátok:

Attól függetlenül, hogy egy párt alkotnak, a hölgy újra szingli, vagy más mellett találta meg a boldogságot, egy dolog vitathatatlan: az egész adatlapja igen impozáns, mi csak egy pillanatképet ragadtunk ki az egyik horvátországi nyaralásából, ahol nem épp szégyenlősen, igen ledér öltözetben jelent meg és mit ne mondjunk, szégyenkezésre a legkevésbé sincs oka:

Ezek után mindenki döntse el, hogy mi a helyzet a két fiatal között, mindenesetre a mai világban példaértékű, hogy nem teregetik ki a magánéletüket és bárhogyan is döntöttek, reméljük mindketten boldogak, akár együtt, akár külön-külön is.

Forrás: wikipedia.hu

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás