promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
80 milliárd forintot bukott a lottón a világ legbalszerencsésebb embere - szívfacsaró a magyarázat
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egészen pontosan az a hiba nem is a banké volt, hanem az egyetemista lány bankszámlájáé, amely lottó-bakival végül lemaradt az EuroMillions-ről. 

A brit egyetemista, Rachel Kennedy valamivel több, mint két évvel ezelőtt azt hihette, hogy a világ egy életre megkönnyült számára. A fiatal lány 19 évesen azt gondolta, hogy örökre megváltozott a sorsa, ugyanis elképzelése szerint sorozatban az ötödik héten is a kedvenc számait játszotta meg az EuroMillions nevű játékban. Akkori barátjával éppen együtt tengették a mindennapjaikat, és közösen adták (volna) fel az addigra már megszokott: 6, 12, 22, 29, 33, 6 és 11 alkotta számsort a Nyugat-Európában roppant népszerű játékban. 

Mindez 2021.feburájában történt. Rachel türelemmel várta a sorsolást, ám nem követte annyira az eseményeket. Egészen addig, míg fiókjában meg nem jelent az üzenet: Nyertes szelvény. Kennedy kisasszonyban akkor az tudatosult, hogy megnyerték a 182 millió fontot érő főnyereményt. És valóban, az azóta már dobott barátjával, Liammel, illetve a családtagjaival együttesen ellenőrizték le a számokat. Bizony nyertek. Természetesen már az életük hátralévő részét tervezgették, amikor beütött a krach. Az egyetemista lány ugyanis felhívta a helyi szervezőcég, a Camelot irodáját a főnyeremény miatt. Azonban ők közölték, hogy tévedésről van szó, ugyanis a banki rendszer kiskapuja miat összességében sikertelen volt a legutolsó szelvényük feladása, aminek befizetését csoportos díjbeszedéssel kívánták kiegyenlíteni Rachelék. Csakhogy a számlájukon nem volt elég pénz még egy lottó feladására sem. Tehát a játékvisszaigazolásuk teljesen téves volt. Valójában nem történt meg a telitalálatos szelvény játékba küldése. 

Természetesen Rachel azonnal összeomlott, hiszen egyik pillanatról a másikra esett a mennyből a pokolba. A lány azóta már sikeresen feldolgozta a tragikomikus esetet, és higgadtan képes nyilatkozni a horrorisztikus történetükről:

„Hívtam a számot, és azt hittem, hogy 182 millió fontot nyertem, és azt mondták: "Igen, a megfelelő számaik vannak, de nem volt a számláján a jegy kifizetéséhez szükséges pénz, így nem ment át. A világ tetején voltam, amikor azt hittem, hogy nyertem, de amikor megtudtam, hogy nem, Liam valójában idegesebb volt, mint én.”

- nosztalgiázott a minap Rachel, a Mirrornak

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás