Olyan titkot leplezünk le a Kinder tojásról, ami egész gyerekkorokat változtat meg

Ha meghallom azt a szót, hogy Kinder tojás, akkor rengeteg kérzés kavarog bennem. A legkonkrétabb, ami eszembe jut, az édesanyám és édesapám, akik minden vásárlás alkalmával megígérték, hogyha jó gyerek leszek (egyébként is jó gyerek voltam), akkor a vásárlás végén, de csakis a végén, kaphatok egy Kinder tojást. Felfoghatatlan kincs az gyerekként, az ember nem is igazán hiszi akkor még, hogy létezik annál értékesebb dolog.

Betiltották a Kinder-tojást Amerikában – teljesen logikus, hogy miért

Olvass tovább...

Igen ám, de hamar rájöttek, hogyha a vásárlás végén választom ki a tojást, akkor az még legalább 15 percet rátesz a boltban töltött időre, ugyanis Kinder tojást választani nem lehet csak úgy, hirtelen. Annak tudománya van. Először is, szerintem abban egyérthetünk: mind a figurákat kerestük. Persze lehetett egy-két gyerek, aki a többit is szerette (örültem, ha találtam ilyet, mert akkor lehetett cserélgetni), de azért figurát bontani, az volt az igazi. Az pedig, hogy ezek még gyűjthetőek voltak, csak hab a tortán.

Következzen a kiválasztás procedúrája: egyenként megemelgetjük a tojásokat. Kicsi tenyerünkbe vesszük, méregetjük, melyik könnyű, melyik nehezebb, mindenkinek megvolt rá a bevált praktikája. Utána következik a kihagyhatatlan rázogatás, amikor a fülünket rátapasztva próbáljuk megsaccolni, hogy egy, kettő, vagy több darabos játék lapul-e a csokiban.

Végül pedig a mindent meghatározó, visszavonhatatlan döntés, mikor a kasszaszalagra helyezed a tojást és reménykedsz a legjobbakban. Innen egy boldog és boldogtalan végkimenetel lehetséges: kibontod és az van benne, amit akartál, az maga a csoda, az élet császárának érzed magad. Kibontod és nem az van benne amit vártál, akkor kis tökfejnek érzed magad, hogy elrontottad és most a következő bevásárlásig várnod kell, hogy kijavítsd a hibádat. Engem speciel még a csoki sem kárpótolt, mert nem szerettem, az a járulékos rossz volt a játék mellé. A harmadik köztes állapot, amikor figura van ugyan benne, tehát el nem rontottad, de már megvan az adott darab. Ilyenkor lehet körbekérdezni az osztálytársakat, hogy esetleg van-e akinek épp ez hiányzik a gyűjteményéből.

Mit szólnátok, ha azt mondanám, hogy ennek többet nem kell így lennie? A tudást választanád, vagy maradnál a hagyománynál? A lenti videóban mutatok egy trükköt, utána pedig már csak rajtad áll, hogy szeretnéd-e használni, esetleg elmeséled-e a kis lurkódnak, vagy hagyod, hogy ő is kijárja azt az utat, amin régen te is végigmentél: