promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Betilthatják az energiaitalokat - a dobozos gyilkos igazából bedarálja az emberi testet
Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A tanulmány a Red Bullt hozza fel rossz példának, ám a hazai Hell is jelenthet nagy kockázatot a kiskorúak számára.

Már hosszú évek óta jelent csatározást egyelőre csak az interneten, hogy akkor voltaképpen mennyire is mérgező, illetve káros hatású-e az energiaitalok fogyasztása. A viszonylag magas koffeintartalmú élelmiszerek túlfogyasztását, azaz napi egy-két doboznál több torkunkon való legurítását nem javasolják a gyártó cégek sem. Bár ez ugyanígy érvényes a kávéra is, mégis szinte mindenki ismer olyan embert, aki akár napi négy-öt feketét is megiszik reggeltől estig tartó aktivitása során.

Egy 2018-as kutatás szerint valóban kockázattal jár az energiaitalok fogyasztása, kiváltképpen a fiatal, még fejlődésben lévő szervezet számára. Ha nem is maradéktalanul elfogadható az eredmények elemzése, valóban árulkodó lehet a kanadaiak számvetése a statisztikai elemzés alapján. A kutatók nem kevesebb, mint 2055 fiatal férfit és nőt faggattak ki a koffeintartalmú üdítőkkel kapcsolatos tapasztalásaikról. A korcsoport 12 és 24 év között volt.

A legdurvább információ szerint a válaszadók 55 százaléka észlelt magán már valamilyen egészségügyi rendellenességet egy energiaital megivását követően. Ilyen rendellenesség például a felgyorsult szívverés.

A megkérdezettek negyede (24,5%) olyan anomáliáról számolt be, hogy felgyorsult szívverése még alvási rendellenességet is okozott számára. A túlzott koffeinbevitel elérte célját, álmatlanságot okozott. Igen szélsőséges esetekről is beszámoltak a kutatóknak a fiatalok. Minden ötödik válaszoló érzett már fejfájást a Red Bulltól vagy hasonló termékektől, illetve minden huszadik fogyasztó tapasztalt hányingert, hasmenést. Mellkasi fájdalommal közvetlenül az energiaital után 3,6 százalék szembesült. Négyen a kifaggatott több, mint kétezer emberből pedig görcsrohamról számoltak be.

A végeredmény valóban ijesztőnek tűnik. A számokat látva pedig korábban Kanadában, illetve Nagy-Britanniában is korlátozták egyes üzletek az energiaitalok megvásárlását. Csak 16 éven felüliek vehették meg ezeket az élelmiszereket. Állítólag hazánkban is komoly mértékű ezeknek az italoknak a piaci részesedése a fiatalok körében. Így fontos lenne szemléletváltást segítő kampányok létrehozása a témában a helyes fogyasztói magatartás kialakítására.

Néhány hónapja már hazánkban is téma volt a szigorítás:

 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás