promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eminem lányából szívdöglesztő bombázó lett, aki nem fél a sarokba dobni a ruháit
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Eminem lánya tényleg érett nővé cseperedett az évek során, aki fürdőruhában is igyekszik megmutatni magát a rajongóknak.

A világhírű rappernek, Eminemnek alaposan meg kellett küzdenie a hírnévért. A sztoriját persze nem igazán kell bemutatni senkinek, mivel a 8 mérföld című film tökéletesen végigvezette, hogy honnan is indult.

A film 2002 novemberében nyitott az amerikai mozikban, de először a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, majd Los Angelesben tartották meg a hazai premiert. Mivel Eminem ekkor már befutott rapper volt, így érezni lehetett a levegőben, hogy 8 mérföld nagyot fog robbantani. Így is lett, mivel 41 millió dollárból hozták össze, és világszinten 242 milliót hozott a konyhára.

Eminem anno komoly drogproblémákkal küzdött, és ez olyan mélységbe taszította, hogy csaknem elhunyt túladagolásban. Az orvosok csodának tekintették, hogy életben maradt, mivel anno a veséje, valamint a mája is felmondta a szolgálatot.

A világ egyik meghatározó rappere eldöntötte a túlélése után, hogy a kezébe veszi a saját sorsát, és nem akar így meghalni. Bevállalta az elvonót, és elhatározta, hogy egészséges életet helyezi előtérbe. Elton Johntól óriási segítséget kapott ebben, aki afféle mentora is volt a leszokásban. Amikor elgyengült, akkor felhívta a zenésztársát, és hosszasan beszélgettek. Így elmondhatjuk, hogy Elton Johnak is köszönhetjük, hogy hallhatjuk Eminemet rappelni.

Eminem már nem fél attól, hogy valaha visszaeshet, érett előadó, és igazi családapa vált belőle, akinek a gyerekei, és a zenélés az első az egészségén túl. A rappernek van egy lánya, akinek a teljes neve Hailie Jade Mathers.

A hírnév azért már őt is elérte, mivel 3,1 millió követője van Instagramon. A rapper tudja, hogy Hailie a saját életét éli, és a kislány, akit régen a széltől is óvott már nincs többé. Eminem lánya a legutóbb a ruháit a sarokba dobva fürdőruhában mutatta meg magát. Persze ez csak a kezdet, mert ha lapoztok a posztban, akkor megnézhetitek, hogyan bulizott egy hatalmasat az éjszakában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás