promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Nádai Anikó tökéletes strandteste azonnal elhozza a forró nyarat

Nádai Anikó tökéletes strandteste azonnal elhozza a forró nyarat

Borítókép:  RTL
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Az egykori Való Világ szereplő Nádai Anikó influenszerként is roppant sikeres.

Magyarország egyik legnépszerűbb női celebritásának számít Nádai Anikó. Az immár 34 esztendős műsorvezető-, színésznő-, és influenszer egykor szépségversenyeken keresztül akart kilépni a nélkülözésből a fényre. Azonban az általa várt sikeresek elmaradtak, és a bajai lány céltudatosan, de egyfajta utolsó szalmaszálként kapaszkodott 2010-ben a hosszú kihagyás után újra képernyőre kerülő Való Világba. Sikeresen tette, ugyanis a valóságshow negyedik szériája tv-történelmi népszerűséggel bírt, gyakorlatilag minden szereplője emlékezetesest nyújtott, többségük még ma is aktív szereplője a magyar médiának és bulvárnak.

Az 1989-ben, Mohácson született Anikó teljesen hátat fordított a civil életnek, és a magyar közönségnek szolgálta fel magát. Előbb drámai módon negyedik lett a Való Világ 4-ben, majd jöttek sorra a felkérések, illetve a tiszavirág életű párkapcsolatok. Az RTL az elmúlt bő egy évtizedben folyamatosan számított a lányból tapasztalt nővé érő művészre. Háttérműsorokban, talkshow-ban tűnt fel, arca garantált reklámerővel bírt a frissesség és a fiatalság terén. Sajnos eközben kiderült, hogy a magánéleti problémái a teljesítményére is kihatással lehetnek.

Anikó mostanra kétgyermekes anyukaként igyekszik építeni a karrierjét a közösségi média segítségével is. Az Instagramon például majdnem 400 ezer követővel rendelkezve bizony nem fillérekre váltja be a hírnevét. Ugyanis komoly szponzorok sorakoznak hősnőnk háta mögött, mintegy kényelmes és méltó életet biztosítva az egykori szegény lánynak.

Nádai Anikó nemrég egy kimondottan szexi, egyrészes fürdőruhában örvendeztette meg rajongóit.:

Anikó egykor egy fantasztikus videóval mutathatta meg magát, mint csodaszép menyasszony: