promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt van Csuti barátnőjének az első mellvillantása – mindenkit levett a lábáról a Balatonnál anno
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csuti állítólag iszonyatosan boldog Sudár Biankával, akinek előkutattuk egy öt évvel ezelőtti balatoni villantását.

Tavaly gyakorlatilag bombaként robbant a hír, és nem csak a bulvársajtóban, hogy Szabó András Csuti, valamint Kulcsár Edina szakított egymással. Akkor azt állították, hogy sokáig küzdöttek a kapcsolatuk megmentéséért, de ez nem sikerült nekik.

Aztán mindenki álla leesett Magyarországon, amikor rövid időn belül Kulcsár Edina már új párt is talált magának G.w.M, azaz Várga Márk személyében. Kulcsár Edina rögtön el is mondta, hogy nem harmadik fél miatt lett vége a kapcsolatuknak a férjével, de arról meg nem tehet, hogy olyan szerelem talált rá, amivel még sosem találkozott.

Kulcsár Edina bevallása szerint nem akarta ilyen hamar kiteregetni ezt a dolgot, de már nem volt visszaút. A kapcsolatuk a rapperrel olyan szinten felgyorsult, hogy a közös gyereküket várják jelenleg. Csuti egykori párja hamarosan életet ad a csöppségnek, aki az Azra nevet kapja majd a szóbeszéd szerint.

Szabó András Csuti kicsit nehezen, de magához tudott térni, viszont neki nem volt ekkora szerencséje a szerelemben. Ő ugyebár már azóta túl van egy új kapcsolaton, és a szakításon is.

Az üzletember azonban továbbra is nyitott, ezért belevágott egy friss románcba. Jelenlegi párja a 13 évvel fiatalabb Sudár Bianka, aki a Miss Balaton döntőse is volt. Csuti kedvese el van kényeztetve, mivel Dominikán és Rómában is jártak.

„Előfordult, hogy üzentem neki reggel, és egy napig nem válaszolt. Imponáló volt, hogy küzdenem kellett ezért a kapcsolatért. Tetszett benne az is, hogy nem dob el mindent azonnal, ha keresem. Elfoglalt ő is, fitneszedző, a diplomája megszerzése után pedig vezetést és szervezést tanul mesterfokon. Szeretem, ha egy nő okos, számomra fontosak az ő céljai is”

- nyilatkozta Hot! magazinnak Csuti, aki bár elárul néhány titkot a bulvársajtónak, de szeretné, ha nem lógnának rajtuk állandóan a fotósok.

Mi most visszamentünk a múltba, és elővettük Sudár Bianka első villantását az Instagramon még 2018-ból, amikor a Balatonnál járt. Az új fotók már Dominikán készültek, ahol Csuti miatt lehetett felhőtlenül boldog.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás