promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült Hosszú Katinka féltve őrzött titka, végig igazak voltak a pletykák?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egy állítólagos bennfentes egészen döbbenetes dolgot állít Hosszú Katinkáról.

Hosszú Katinka minden idők egyik legeredményesebb magyar sportolója, aki három olimpiai aranyéremmel rendelkezik, és rengeteg rekord fűződik a nevéhez. A világklasszis úszónő az utóbbi időszakban sajnos nem úgy szerepel, ahogy szeretné, vagy ahogy a szurkolók mondhatni elvárják tőle, de most nem is ez a legfőbb számára, hiszen nyáron összeházasodott a szerelmével, és most kiélvezik az életet.

Már hosszú ideje lehet hallani, hogy Hosszú Katinka a visszavonulását fontolgatja, pedig annak idején elhatározta, hogy kereken 100 érmet összeszed, és ezt még nem sikerült elérnie, hiszen 97-nél tart. Egyelőre még nem lehet tudni, jelenleg hogy áll ehhez a sportoló, de sokan aggódnak, amiért mostanában nem igazán aktív a közösségi oldalán – bár ennek állítólag jó oka van.

Egy Hosszú Katinkához közel álló, állítólagos bennfentes szerint az úszónő azért tűnt el egy kicsit az utóbbi időszakban, mert titokban várandós, de egyelőre nem szeretné ezt az örömhírt megosztani a nagyérdeművel – érthető, hiszen lassan többet foglalkoznak az emberek a magánéletével, mint a sportteljesítményével.

Hosszú Katinka egyelőre nem reagált a pletykára, ami nem először kezdett el terjedni, hiszen volt már róla szó, hogy babát vár, de ezek a szóbeszédek eddig mind alaptalannak bizonyultak – most viszont könnyen lehet, hogy van alapjuk, legalábbis, ha lehet hinni ennek az állítólagos bennfentes embernek.

Ha valóban terhes Hosszú Katinka, akkor elképzelhető, hogy hamarosan tényleg visszavonul, ami természetesen érthető lenne, hiszen a család a legfontosabb, egy baba érkezésénél pedig nincs szebb dolog a világon.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás