promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kulcsár Edina valójában G.w.M eltitkolt ikertestvére?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Előkerült egy közös kép Edináról és Márkról, ami lavinát indított el.

Kulcsár Edina és G.w.M párkapcsolata már egy ideje kikerült a bulvársajtó központi látómezejéből. Most éppen amiatt cikkeztek Varga Márkról, mert felmerült a gyanú, hogy illegális ügyletekből tett szert a vagyonára, amiből a luxuséletét finanszírozza.

Azóta a NAV is felfigyelt a nem mindennapi meggazdagodásra, ezért vizsgálat indult a rapper vagyona ellen.

Attól függetlenül, hogy a bulvárlapok már nem olyan gyakran foglalkoznak Edináékkal, a közösségi média népe rendszeresen rajtuk kacag. Nemrég az egyik legnagyobb bulváros Facebook-csoportban hozta fel valaki, hogy mióta Varga Márk megborotválkozott, nagyon hasonlítanak egymásra kedvesével.

Több se kellett az egyik csoporttagnak, készített egy mémet, amin Kulcsár Edinának olyan szakállat szerkesztett, mint amilyen G.w.M-nek is van/volt.

„Ikertornyok”

- írta a képhez az illető, mintha ezzel azt bizonyította volna be, hogy Kulcsár Edina valójában G.w.M ikertestvére.

Erről persze nyilván szó nincs, de mégis nagyon jókat derülnek rajta a csoport tagjai. Mivel egy zárt csoportról van szó, a posztot nem tudjuk megmutatni, csak a szerkesztett képet, ami a szakállas Edinát ábrázolja.

(Fotó: A nagy bulvárcsoport)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás