promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Ne félj Lajcsi, már nagyon várunk!” – üzenik a kecskeméti rabok Galambos Lajosnak
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ha be is kell vonulnia Lagzi Lajcsinak, akkor azt a Bács-Kiskun vármegyei börtönbe kell megtennie, amely Kecskeméten található. Ezt az intézetet becézik a megfelelő szubkultúrában „parkettásnak”. A rabok üzentek is már a jövendőbeli társuknak.

Ugyan a fősodratú médiában egyre kevésbé tüntetik fel pozitív színezetben Galambos Lajost, a sváb származására mindig büszke zenész valóban élete legnehezebb kihívásával néz szembe. Korábban már-már titkosügynöki képességeiről, beépített akciókban való részvételeiről áradozott, büntetését a közművek megkárosítása miatt nem kerülhette el.

Utolsó szalmaszálként már a károsodott egészségével haknizott mindenki Lajcsija a napilapok holdudvarában, ám sok együttérzésre sem tőlük és az olvasótáboruktól, sem az illetékes hatóságoktól nem számíthatott.  Információk szerint ugyan halasztással kapcsolatos kérelme már az illetékesek előtt van, ám a feldolgozás elhúzódó ideje miatt aligha kerülheti el bevonulását. Ez pedig a jelen állás szerint február 15-én lesz esedékes Kecskemétre. Korábban idevonult be a hírhedt VV Aurélio is teljesen önkényesen, ám őt azonnal átvitték a számára elrendeltetett budapesti intézetbe.

Információnk szerint a kecskeméti börtön lakói közül már többen is roppant kíváncsian várják Galambos Lajos érkezését. A művésznek nem kell tartania, szinte minden benntlakó örömmel fogadná zárkájában a világlátott zenészt, a tapasztalt producert és kifinomult úriembert. Állítólag többen még azt is remélik, hogy az intézet kulturális szintje és lehetőségei csak tovább fognak emelkedni a híres sorstárs bevonulásával. Egy fogvatartott ismerőse arról informált minket, hogy nagy az izgalom odabent, és megfogalmazódott már a nyílt invitálás is:

„Ne félj Lajcsi, már nagyon várunk! A trombitát pedig mindenképp küldesd be csomagban, mert szeretjük a jó zenét”.

Lajcsi korábbi előzetes letartóztatásában (2015. és 2016. között) a székesfehérvári börtönben raboskodott. Utólag elmesélte, hogy számára a legrosszabb az volt, hogy ott töltött hónapjai alatt több száz alkalommal motozták meg a fegyőrök. Ám ennek a sok-sok tortúrának is köszönhetően akár már tizenegy, rácsok mögött töltött hónap után szabadulhat az ítéletében szereplő 3 és fél év helyett. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás