promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megölte a hasonmását, majd eljátszotta a saját halálát egy nő
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A hatóságok talán még sosem hallottak ilyen furcsa, felkavaró esetről.

Egész Németországot megdöbbentette az eset, amit a helyi újságok csak hasonmás-gyilkosságnak hívnak. Valóban nagyon felkavaró, amit egy nő tett még tavaly augusztusban, de az talán még meghökkentőbb, hogy miért csinálta azt, amit csinált.

A vád szerint egy Shahraban K. nevezetű influenszer hosszú ideig kutakodott az Instagramon, hogy találjon valakit, aki kísértetiesen hasonlít rá. Több próbálkozás után a szintén influenszer Khadidja O. személyében megtalálta azt az embert, aki akár az ikertestvére is lehetne a kinézete alapján. Azt hazudta neki, hogy szépségápolási márkákat kéne reklámozni, ezért találkozhatnának, hogy megbeszéljék a részleteket – a találkozásból végül egy szörnyű bűncselekmény lett.

Shahraban K. állítólag az egyik barátnőjét is bevonta, és végül több késszúrással meggyilkolták Khadidja O.-t, ezek után pedig a kocsijukban hagyták a holttestét, hogy az emberek azt higgyék, igazából Shahraban K. halt meg.

Még Shahraban K. családja is azt hitte, hogy a saját lányuk halt meg, hiszen még azonosították is, de a boncolás közben kiderült, hogy nem ő az. Sikerült valóban azonosítani a holttestet, a két feltételezett elkövetőt pedig 3 nappal később elkapták, azóta is be vannak zárva – a hatóságok csak most árulták el a részleteket a nagy port kavaró ügyről, ami most is lázban tartja a megrökönyödött németeket.

Kiderült, hogy egy családi vita miatt döntött úgy Shahraban K. hogy eljátssza a saját halálát, miután megöli a hasonmását, és ebben segített neki a barátnője is, legalábbis a vádak szerint – ha bebizonyosodik a bűnösségük, akkor mindketten életfogytiglanit kaphatnak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás