promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Korda Györgynek muszáj volt válnia, nem volt más lehetőség
Borítókép:  RTL
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Korda György és Balázs Klári 1982 óta házasok hivatalosan.

Kétség nem fér hozzá, hogy Korda György a magyar tánczene egyik legismertebb előadója. Anno a hatvanas években elkezdett erősen utat törni magának a beat-korszak, de őt akkor se lehetett kiütni a nyeregből.

A nyolcvanas évek elejére kell visszamennünk, mivel ekkor talált rá Korda Györgyre az örök boldogság, mivel megismerkedett Balázs Klári énekesnővel, akivel továbbra is kitartanak egymás mellett. Kijelenthetjük, hogy ők Magyarország egyik legismertebb sztárpárosa, akik verhetetlenek együtt. Nem is akarnak lassítani, továbbra is vállalnak fellépéseket nyaranta, mivel ez tölti fel őket igazán energiával.

Kevesen tudják, hogy Korda Györgynek van egy lánya Kanadában, azonban Balázs Klárival nem akartak közös gyereket. Mire oda jutottak volna, már késő volt, addig pedig nem fért bele az életükbe. Érdekesség, hogy Korda György lánya nem tartja az édesapjával a kapcsolatot, de erről a témáról sosem szeret beszélni, így ezt sem hangoztatja, hogy kinek a hibája miatt távolodtak el egymástól.

Korda György és Balázs Klári 1982 óta házasok hivatalosan, de ez nem volt könnyű dolog. A duó a Mindenségit nevű podcast műsorban mesélt erről, a részlet pedig a TikTokon van fent.

Korda először Kovács Ibyt, az Operettszínház primadonnáját vette el feleségül. A kapcsolatuk alig tartott pár hónapig, de papíron elfelejtettek elválni, így 20 évig házasok maradtak.

A művész erre akkor jött rá, amikor el akarta venni Balázs Klárit. Mikor Korda György felhívta az egykori párját, elmondta neki, hogy el kellene már válni. Kovács Ibolya tréfásan csak annyit mondott:

„Mire ez a nagy sietség?”.

Korda ekkor vallotta be a „feleségének”, hogy végre szeretne megnősülni, így hivatalosan is el kellene válniuk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás