promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Hihetetlen története van az újévi fogadalomnak, meg fogsz döbbenni, hogy kik találták ki és miért

Hihetetlen története van az újévi fogadalomnak, meg fogsz döbbenni, hogy kik találták ki és miért

Borítókép:  Profimedia- illusztráció
Színes
Kategória fejléc

Az újévi fogadalmak nem újkeletű dolgok, már ősidők óta velünk vannak. De miért? Ki kezdte el?

Cikkünkben kicsit utánajártunk, hogy honnan erednek a fogadalmak.

Úgy tartják, hogy az ókori babilóniaiak voltak az első emberek, akik újévi fogadalmakat tettek, mintegy 4000 évvel ezelőtt.

Ők voltak az elsők, akik már feljegyeztek ünnepeket, és írásos nyoma van annak, hogy ünnepségeket tartottak az újév tiszteletére – igaz, számukra az év nem januárban, hanem március közepén kezdődött, amikor elültették a növényeket.

Az Akitu néven ismert hatalmas, 12 napos vallási ünnepen a babilóniaiak új királyt koronáztak meg, vagy megerősítették hűségüket, amit az uralkodó királyhoz intéztek.

Ígéretet tettek az isteneknek, hogy kifizetik adósságaikat, és visszaadják a kölcsönkért tárgyakat. Ezeket az ígéreteket tekinthetjük újévi fogadalmaink előfutárának.

 Úgy tartotta a hagyomány, hogy a babilóniaiak, ha betartották a szavukat, (pogány) isteneik kegyelmet adtak nekik a következő évben.

Ha nem, akkor kiestek az istenek kegyeiből, és az egy olyan állapot, amibe senki nem akart kerülni. Azért még szerencse, hogy ránk nem csap le a sport istene, ha a január 3-án vásárolt kondibérletet már január végén se járjuk le, és a kilók számai sem úgy fogyatkoznak, mint ahogyan azt december végén fogadalomként papírra vetettük.