promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nyári Dia csipkés fehérneműben villantott, ezek az intim képek a lávánál is forróbbak
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nyári Dia teste fájdalmasan tökéletes.

A 28 éves Nyári Diát a legtöbben minden bizonnyal a Barátok közt című legendás sorozatból ismerik, amiben ő alakította hosszú évekig Holmann Hanna karakterét. Utána feltűnt még a Hotel Margaretben, illetve egyebek között a Keresztanyuban is – sőt, a Celeb vagyok, ments ki innen! legutóbbi évadában is szerepelt, ahol elég mély nyomot hagyott maga után, ugyanis nem egyszer volt téma a mellbimbója:

Sokak szerint Nyári Dia az ország egyik legdögösebb színésznője, és ezzel a kijelentéssel nehezen lehet vitába szállni, hiszen többször is megmutatta már a közösségi oldalán, hogy egyszerűen bombasztikus a teste, és csak úgy árasztja magából az ellenállhatatlan nőiességet – most is elég bevállalós képeket rakott ki magáról Instagramra, ahol már több, mint 178 ezren követik.

Nyári Dia csipkés fehérneműre vetkőzött, és úgy mutatta meg a tökéletes testét, ráadásul egész áttetsző hatást keltenek a ruhadarabok, amik rajta vannak. A híresség volt olyan kedves, hogy több szögből is megmutatta magát, így a méretes melleit, illetve a formás popsiját is megcsodálhatjuk az intimnek nevezhető felvételeken, amik persze már több ezer kedvelést kaptak.

Nyári Dia ismét bebizonyította, hogy valóban ő az egyik legszebb, legkívánatosabb színésznő egész Magyarországon, a rajongói/hódolói pedig biztos, hogy nagyon boldogok a lent látható képek miatt, hiszen minél többet mutat meg magából a híresség a közösségi oldalán, annál forróbb lesz a hangulat, és annál több embernek lesz szebb a napja:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás