promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gelencsér Tímeánál betelt a pohár: súlyos lépéseket tesz a rágalmazó kommentelők ellen
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar sportoló és TV-s személyiség igazságot akar.

A magyar sportoló és volt szépségkirálynő már az idei Ázsia Expresszben is bemutatta, hogy ha szükség van rá, ő bizony erősen ki tud állni a véleményéért és nem fél a hangját sem használni. Nem egyszer veszett össze a magyar showmannel, Győzikével és az állandó feszültség köztük a műsor végéig kitartott.

Így a legutóbbi Instagram bejegyzésén igazából meg sem lepődünk, amit Timi rakott ki.

„Eljött az idő, hogy életemben először nyilvánosan kiálljak magamért! Az a bizonyos pohár most csordultig telt,"

kezdte a feltöltött kép alá írt nyilatkozatában a már-már celebnek is feltüntetett népszerű volt szépségkirálynő, és a következő sorokban cenzúrázatlan őszintességgel el is kezdte magyarázni, miért döntött úgy ahogy.

„Nyár óta tart a jelenség, ahol hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb, valótlan történeteket olvasok magamról, amit emberek teljes bizonyossággal állítanak és terjesztenek. Olyan emberek, akik a klaviatúra mögé bújva, nevüket és arcukat nem vállalva, bármilyen hazugságot leírnak nemcsak erkölcsi hanem anyagi kárt is okozva ezzel az általuk egyébként nem ismert, de ok nélkül megítélt személynek! Nem tűröm ezt tovább és azt sem hagyom, hogy ezek az emberek ( minden mellett ) a valós, emberi kapcsolataimat is tönkretegyék,"

és kiemelve hozzátette,

„A rendőrség hatásköre mostantól az IP címek lenyomozása és a felelősök felderítése, a bíróság pedig majd dönt a büntető és polgári jogi következményekről."

A végén pedig konkrétan célzott Gelencsér pár emberre is, miszerint nem csak a levegőbe beszél és tényleg az a célja, hogy megvédje az eddig kialakult jó hírnevét,

„A feljelentésbe beleírtam a leghangosabb 8-10 felhasználót akik mérték nélkül fröcsögnek és valótlanságokat állítanak. Remélem mihamarabb - a hatóságokkal együtt- megtudom kik állnak az álprofilok mögött."

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás