promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV Bibi telefonján iszonyúan pajzán dolgok vannak – ebbe sokan bele fognak pirulni
Borítókép:  RTL
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Bibi nem pasizni ment be, de már az első este összejött VV Laminnal.

Elindult a Való Világ 11-ik szériája, és a villa vasárnap este nyitotta meg az ajtaját. Ugyebár direkt úgy osztották el a nemeket, hogy négy férfi, és négy nő költözzön be. Az előző évadban rögtön jött egy cicivillantás VV Gina jóvoltából, és benne volt a levegőben, hogy újra el fog szabadulni a buli a beköltözés után.

A nézők már az első este többet kaptak, mint vártak, ugyanis két pár bújt össze egymással az ágyban. VV Reni például valóban keselyűként csapott le VV Barnára, és ez egyáltalán nem túlzás. A hancúrkirálynő az első estét sem bírta ki, és rögtön úgy indított a játékostársánál, hogy meg akarja nézni fürdés közben. Ez nem jött össze neki, de aztán az ágyban történtek pikáns pillanatok.

VV Bibi közben újra egy RTL-es műsorban találta magát, mivel anno a Házasodna a gazda című showban szerepelt. Nem indult jól a kapcsolata VV Laminnal, mivel már a beköltözés utáni első pillanatokban durván összevesztek. Az egész az ágyfoglalás miatt alakult ki, ami okozott egy kis konfliktust.

VV Lamin az elején kifejtette, hogy VV Bibi valószínűleg azért viselkedik így vele, mert bejön neki. Nem tudni, hogy az alkohol miatt, vagy tényleg fellobbant a láng, de a két játékos egymás mellett kötött ki az ágyban, és vadul csókolózni kezdtek. Ezt a fenti cikkünkben szintén meg tudjátok nézni. Kicsit érdekes a dolog, mert a Házasodna a gazda egykori szereplője elmondta, hogy nem pasizni megy be a Való Világba. Ettől függetlenül persze még jól érezheti magát.

VV Bibi még csak 21 éves, és eltökélt célja, hogy megnyerje a 36 millió forintot, mivel munkanélküliként érkezett meg a játékba. Most azért van afró haja, mert a fodrásza leégette neki és le kellett nyírni kopaszra a haját.

A 21 éves lány megmutatta, hogy milyen fotók vannak a telefonján. Előkerült a macskája, egy pók, aztán derült égből villámcsapásként mellbimbók tűntek fel. VV Bibi megmagyarázta, hogy ez egyszerűen csak azért van lementve neki, mert érdekelte, hogy milyen mellbimbók vannak, és eleve összehasonlította az övével.

VV Bibi elmondta, hogy az övé lehetne kicsit kiállós, vagy inkább „pergősebb”. Hát, ha egy szintet fentebb lépnek, akkor VV Lamin lehet látni fogja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás