promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A hancúrkirálynő VV Reni ragadozóként vitte ágyba VV Barnát

A hancúrkirálynő VV Reni ragadozóként vitte ágyba VV Barnát

Borítókép:  RTL
Színes
Kategória fejléc

VV Bibi is összebújt VV Laminnal, pedig nem pasizni ment a villába.

Voltak sokan, akik interneten keresztül követték a Való Világ 11 játékosainak első estéjét. Ez az RTL+ oldalán egy hónapig ingyenes, aztán azonban fizetni kell érte, hogy ha kukkolni akarjuk a benti történéseket élőben.

A Nagy Bulvárcsoportban be is jelentették, hogy lesz két pár, akik egymásra találnak, bár azzal a felütéssel, hogy szexeltek. Nos, ezt inkább neveznénk összebújásnak, bár kétség se fér hozzá, hogy nagyon intim volt.

VV Reni ugyebár már az első videójában bejelentette, hogy amelyik pasit akarja, azt egészen biztosan megszerzi magának. Itt derült ki, hogy akadt kalandja egy edzőterem öltözőjében is, ráadásul úgy, hogy az illetőnek már mennyasszonya volt. Érezni is lehetett a levegőben, hogy ha valaki, hát ő biztosan nem fogja kibírni hancúrozás nélkül.

A lány keselyűként csapott le VV Barnára, akit meg akart nézni zuhanyzás közben. Barna aztán be is jelentette, hogy ez még csak az első este, és nem akarja, hogy VV Reni mustrázza, ahogy ő fürdik. A lány nem hagyta annyiban, és amikor VV Barna ágyba bújt, alaposan felfedezte a testét.

VV Bibi már ismerős lehet az RTL nézőinek, hiszen a Házasodna a gazda idei évadában Zsolt gazda szívét próbálta elrabolni. Bár elmondta, hogy nem pasizni megy be, de ettől függetlenül rögtön csókcsatába kezdett VV Laminnal, aki elfoglalta az elején VV Bibi ágyát.

Náluk persze ennél több nem bontakozott ki, viszont ettől függetlenül egy ágyban aludtak. Azt kell mondanunk, hogy elég jól sikerült az első este, ami valószínűleg az alkoholnak is betudható.

Közben új lakóval bővült a luxusbörtön, mivel VV Rico is becsatlakozott a játékba. A félig olasz, félig magyar származású szívtipró elárulta, hogy nem riad vissza attól, hogy bevesse a sármját, ha úgy hozza a helyzet. Meglátjuk, hogy ő kit akar kiszemelni magának. Erősen indul a Való Világ 11, de az RTL jól is válogatta ki a bentlakókat.