promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Igazi csoda: 720 fokos, olvasztott alumíniummal teli kohóba zuhant egy munkás, mégis túlélte
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Komoly sérüléseket szenvedett, mégis hatalmas szerencséje volt a 25 éves férfinek.

Egy svájci gyárban történt egy kifejezetten meghökkentő eset, aminek hallatán a fél világ száján szinte rögtön az a mondat jött ki, hogy:

ez meg hogy lehet?

Egy 25 éves férfi éppen a St Gallenben található egység egyik kohóján dolgozott, mikor hirtelen a semmiből kinyílt alatta egy csapóajtó, ő pedig beleesett az alatta 720 fokon izzó, olvasztott alumíniumba. Sokan biztosan tragédiára számítanak ezek után, hiszen viszonylag csekély az esélye annak, hogy az ember túlélje ezt, de ez a történet meglepő módon összességében happy enddel zárult.

A munkást térdig ellepte a pokoli forróságú anyag, de ennek ellenére csodával határos módon megmaradt a lélekjelenléte, és nem kezdett el egyből pánikolni. Nehezen ugyan, de sikerült kimásznia az olvasztókemencéből, majd szerencsére jött a segítség, és egyből megnyomták a riasztót, hogy minél hamarabb ellátásban részesüljön a sérült férfi, aki mondhatni táncot járt a halállal.

A férfi elég komoly égési sérüléseket szenvedett a lábain, de az orvosok szerint fel fog épülni, szóval nem kell aggódni érte. Ő túlélte ezt a halálközeli, szinte sokkoló élményt, amit egyáltalán nem biztos, hogy mások ilyen szerencsésen megúsztak volna.

Arról egyelőre még nincsenek információk, hogy volt-e esetleg a munkáson védőfelszerelés, illetve hogy miért is nyílt ki alatta a csapóajtó, de állítólag nem ez volt az első furcsa baleset az érintett gyárban, hiszen például 2014-ben egy férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett az arcán egy rejtélyes robbanás következtében – a helyi hatóságok elvileg most is nyomoznak az üggyel kapcsolatban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás