Kulcsár Edina saját maga osztotta meg azt a képet, ami miatt sokan kinevették őt.
Zajlik az élet Kulcsár Edináéknál, hiszen elvileg kevesebb, mint 1 éve vannak együtt G.w.M-mel, de máris az első babájukat várják, állítólag az esküvőt tervezgetik és még a Párharc című műsorban is szerepeltek. Nemrég kiderült, hogy az egykori szépségkirálynő végre hivatalosan is elvált a férjétől, Csutitól, így most már semmi sem állhat annak az útjába, hogy papíron is összekösse az életét a nagy szerelmével, G.w.M-mel:

Itt a vége: hihetetlen Kulcsár Edina mit hagy maga mögött
Olvass tovább...
Pár napja Kulcsár Edina és G.w.M felfedték egy óriási gender reveal party keretein belül, hogy kislányuk lesz, és természetesen nagyon örülnek ennek. Tényleg megadták a módját a bejelentésnek, hiszen egy egész nagy, csillogó-villogó eseményt rittyentettek, sokan csak álmodoznak ilyesmiről. De ez nem annyira meglepő, mivel már szinte megszokhattuk tőlük ezt a fajta „nagyzolást” – nemrég például talpig Gucci ruhában pózoltak, ezzel nem kis port kavarva.
Kulcsár Edina most egy olyan képet is megosztott az eseményről, ami egyesek szerint kifejezetten kellemetlen, hiszen teljesen szembemegy a fent említett „nagyzolással” és azzal, hogy az Instagramon mindenki tökéletesnek akarja mutatni magát – bár sokan úgy gondolják, hogy pontosan emiatt jó az említett fotó, hiszen őszinte, aranyos és egyáltalán nem beállított.
A felvételen Kulcsár Edina furcsán grimaszol, mintha valami büdös dolgot szagolt volna meg, G.w.M pedig mosolyogva fogja a fejét közben – vagy a rapper is megérezte a feltételezett bűzt, vagy csak jót mulatott a szerelme reakcióján.
Bármi is legyen az igazság, Kulcsár Edinának ez a kedvenc képe a gender reveal partyról – mindenki eldöntheti magának, hogy tényleg kellemetlen a fotó, vagy inkább mókás:

