promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zimány Linda levetkőzött egy férfimagazinnak, majd elárulta, színlelt-e már orgazmust
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Zimány Linda nemrégiben a Hot! magazinnak adott interjút, amelyben megemlítette, hogy milyen elvárásai vannak egy férfitól, aki éppen neki udvarol. 2006-ban az FHM magazinban ennél pikánsabb részleteket is megosztott az olvasókkal. 

A modell, műsorvezető és jogász tizenhat éve csupán húsz esztendős volt, így érthető módon, akkoriban a fiatalsággal járó szabadszájúság és őszinteség vezérelhette. A modell legutóbb az RTL Klub Reggelijének vendége volt, ahol megosztott a nézőkkel, hogy évek óta pszichológushoz jár, keményen dolgozik a belső tulajdonságain, és azt is kijelentette, hogy jelenleg jól érzi magát. A pasik udvarlási szokásait kritikával illette, miszerint sokan idejekorán feladják, és a randiötletek sem épp kreatívak manapság, például múzeumba évek óta nem vitte el senki Lindát. 

Zimány Linda a huszas éveinek elején több férfimagazinban is szerepelt, ilyen volt a Playboy és az FHM is. Utóbbi szereplése meglehetősen arcpirítóra sikerült, súlyos részleteket árult el szexuális szokásairól.

Arra a kérdésre például, hogy belenéz-e szex közben a tükörbe, így felelt:

Attól függ, hogy milyen kedvem van. Nem jövök zavarba, ha bele kell nézni, ha erre vagy kíváncsi. Szerintem ez teljesen természetes dolog. Azért nem szoktam sűrűn figyelni magam, mert nem tudnám úgyse, meg kényelmetlen is lenne. Hiszen olyankor egészen másra kell koncentrálnom..."

Ez még nem minden, az interjúban szóba jött egy másik érzékeny téma is: az orgazmus színlelése. Egy olyan téma az, amely bármelyik párt érintheti, erről így vélekedett a modell:

„Szerencsére nekem nem kell színlelnem az orgazmust..."

A válasz tehát egyértelmű. Aki szeretne egy kicsit nosztalgiázni az FHM magazin 2006-os számában készült képekkel, az ITT megteheti.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás